Magyarszombatfa: találkozót és vásárt tartanak a gerencsérek földjén

A fazekasság ősi mesterségével ismerkedhetnek meg azok, akik hétvégén a gerencsérek földjére lépnek. A magyarszombatfai fazekasvásárba idén is több ezren látogatnak el.

Bajdó Bettina

Az 1900-as évek elején még több mint száz családban volt a megélhetés egyik fő forrása az agyagedények készítése, árusítása, manapság azonban már csak kevesen művelik az ősi mesterséget. Albert Attila, a település polgármestere elmondta, tíz évvel ezelőtt azért hívták életre a fazekastalálkozót, hogy a határon innen és túl élő mesterek találkozhassanak egymással, s tapasztalatot cserélhessenek.

- A hagyományokhoz híven idén is csütörtökön kezdődtek a programok, szakértők zsűrizték a fazekasok termékeit - folytatta a polgármester. - Pénteken szakmai programokkal folytatódott a rendezvény, szakemberek cseréltek tapasztalatot egymással, este pedig fazekas- és kerámiatermékekből nyílt tárlat a művelődési házban.

A vásári forgatag szombat reggel kezdődött, tíz órától már árusok kínálták portékáikat az ide érkezőknek. Jöttek árusok az ország különböző pontjairól, sőt a Vajdaságból is. Idén 35 árus jelezte a részvételét, s sikerült olyan új fazekasokat is a vásárba csábítani, akik új irányvonalat képviselnek.

A vásárt hivatalosan V. Németh Zsolt  vidékfejlesztési államtitkár nyitotta meg, majd az ünnepség végén átadták a rendezvény elismeréseként a „Kulturális védjegyet" is, melyet három évig birtokolhat a település. Ezen kívül a Polgárőr település címet is kifüggeszthetik Magyarszombatfa elejére.

A vásárban használati tárgyakat, díszeket, fonott és szőtt termékeket kínáltak az árusok az ide látogatóknak. A portékák megcsodálásán kívül a helyi ízeket is megkóstolhatták a vendégek, s akinek volt kedve és bátorsága hozzá, kipróbálhatta a korongozást is. Délután népzenei és néptánc csoportok mutatkoznak be. A programok  vasárnap tíz órától folytatódnak, s ugyanekkor veszi kezdetét a hagyományos gödörházi búcsú is.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!