Megtalálták Orosz László válogatott kosárlabdázó holttestét

Egy Sopronhoz közeli erdőben csütörtökön megtalálták a május végén eltűnt 120-szoros válogatott Orosz László kosárlabdázó holttestét.

Vas Népe

Csütörtökön kora délután egy középiskolásokból álló kirándulócsoport bukkant Muck közelében a mumifikálódott tetemre; az erősen oszlásnak indult test már felismerhetetlen volt, de zsebeiben a 40 éves sportoló irataira és kocsikulcsára bukkantak.

A Sopron kosárlabda-csapatának tagja utoljára május 27-én adott magáról életjelet. Kocsiját a város feletti Károly-kilátónál találták meg nem sokkal később. A rendőrség kizárta, hogy Orosz László bűncselekmény áldozatául esett volna, de vizsgálják halála körülményeit - jelezte Kocsis Tünde alezredes, a Győr-Moson Sopron megyei rendőr-főkapitányság szóvivője

Orosz László legutóbb Kaposváron kosarazott, de nem újítottak szerződést mivel teljesítménye nem érte el a vezetőség által megkívánt szintet. Később magánéleti okok miatt Sopronba költözött. Sajtóhírek szerint Orosz korábban Ausztriába szeretett volna igazolni, ám a lehetőség kútba esett.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!