Kávézót vezet a világbajnok szombathelyi táncos

- A jelenlegi táncpartneremmel, Polgár Dalmával tavaly november óta táncolunk együtt. Nehéz volt a váltás, hiszen az előző párommal nyolc évig táncoltunk együtt. Ennek ellenére azt mondom, a lehető legjobbkor jött a változás. Nagyon jó párost alkotunk, hasonlóak az adottságaink: egyforma magasak vagyunk, fizikálisan is hasonló szinten mozgunk, úgy, hogy nem lehet okom panaszra  - mondja Gombkötő Balázs, a Lorigo TSE táncosa.

Ugyan nem a mambó, vagyis a latin táncok a fő vonaluk, a társastáncban vannak elsődlegesen otthon, mégis úgy döntöttek, beneveznek a világversenyre.

 - Fontos, hogy legyenek eredményeink, lévén, hogy nem régóta táncolunk együtt, de a szponzorok szempontjából sem mellékes. Nem olcsó mulatság ugyanis a tánc  - teszi hozzá Balázs.

Amikor arra kérem, próbálja meg összeadni, mennyi pénz megy el egy hónapban a táncra, sokáig gondolkodik.  Ha a kettőnkét számolom, akkor megközelítjük a negyedmillió forintot havonta  ez csak a legszükségesebbeket tartalmazza, mint mondjuk a különórák, és akkor a ruhákat, a cipőket még nem számoltam  - mereng.

Tovább faggatom, hogy bírja ezt a család. Azt mondja, erre tették fel az életüket, hálás a szüleinek, a nagyszülőknek, hogy mindig mindenben támogatták, anyagilag és főleg emberileg. Balázs tizenkét éve táncol, ez a szenvedélye. Decemberben lesz húszéves. 

- Nekem nem derogál a munka, tudom, hogy fiatal vagyok, de nagyon sok mindent kipróbáltam már az életemben. Látom magam előtt a célt, tudom, hogy táncolni szeretnék, és most már azon vagyok, hogy ennek az anyagi feltételeit magam teremtsem elő.

 A tánc és a munka mellett persze ott van még a tanulás is. Balázs a Magyar Táncművészeti Főiskolára jár, táncpedagógus lesz, ha elvégzi, és miért ne végezné el. Most kezdte a második évet. Kicsit bosszús ugyan, mert Szombathelyen megszüntették a kihelyezett kart, és most Budaperstre kell járnia, de végülis nem bánja,  ez is csak szervezés kérdése. Mint ahogy az edzések is. Hetente három alkalommal találkoznak, és ugye még a külön órák. Balázs azt mondja, ennek ellenére mindent győz. Éli a fiatalok pörgős életét, sok barátja és barátnője is van. A tánc azonban szentírás  ha menni kell, dolog van, versenyre készülnek, akkor az a legfontosabb, és olyankor mindent háttérbe szorít. Azt mondja, fontos, hogy minden mást kizárjon, fejben pedig rendbe kell tenni mindent.  Olykor hatalmas megterhelés, mind szellemileg, mind pedig fizkailag. Ha fáj, ha húz, ha kényelmetlen, akkor is mosolyogni kell, és ezt csak úgy lehet, ha szívvel-lélekkel tudsz táncolni.

Balázs elégedett a jelenével, mindene megvan, amit most szeretne. Nem panaszkodik, tudja, hogy sokkal rosszabb helyzetben is lehetne  szerencsés. Határozott elképzelése van a jövőről is.  Ha tehetem, biztosan itt maradok Szombathelyen. Itt van a családom, itt vannak a barátaim, a tánc is ideköt. Nem vágyom messzire. Persze, lehet majd, tíz év múlva eltűnök néhány évre, mondjuk Amerikába, de az is csak a tánc miatt lenne. Aztán úgyis visszatérek, itt a helyem, mert a tánc a mindenem.