A hármasikrek saját műsorral lepték meg a szülőket karácsonykor

Lili, Kitti és Laura – ebben a sorrendben látták meg a napvilágot a Horváth-lányok 2003 január derekán. Egyikük sem érte el még a másfél kilót sem, aggódott is a környezetük, vajon mi lesz a picurkákkal. Fölöslegesnek bizonyult a nyugtalanság: a leánykák szépen fejlődtek, megnőttek, hamarosan a kilencedik születésnapjukat ünneplik. Bájosak, csörfösek, okosak és rendkívül barátságosak. Tudták, hogy meglátogatjuk őket karácsonykor; amint beléptünk hozzájuk fotós kollégámmal, széles mosollyal köszöntöttek bennünket: – Kedves Sanyi bácsi, kedves Erzsi néni, szép és boldog ünnepeket kívánunk! S ettől kezdve időt sem hagynak holmi kíváncsiskodásra, szófolyamuk megállíthatatlan. Külsőleg nem teljesen egyformák, Kitti majd´ egy fejjel magasabb a testvéreinél, Lili és Laura az, akit első látásra nemigen lehet megkülönböztetni. Ők ketten viszik a prímet a beszélgetésben.

– Van egy kis problémám – borul el Lili homloka egy pillanatra, s mi együttérzőn, kérdőn nézünk rá. – Csak annyi, hogy Laura is nagyobb nálam picivel, pedig én születtem meg elsőnek! – pördül-fordul, s csilingelve nevet, hogy megtréfált bennünket. A családi ház nappalijában ülünk a kandallónál, a szoba közepén a pompás, a gerendafödémet épphogy át nem szúró hatalmas karácsonyfa.  Laura lankadatlanul instruálja a kollégámat, milyen fotó is készüljön. S már sorakoznak is, rázendítenek dalra, versre; előadják nekünk is a műsort, amit ők maguk állítottak össze. Karácsonyi ajándékul a szülőknek. Tiszta, csengő hangjuk betölti a teret, akárha angyalkák énekelnének.

– Az úgy volt – mondja aztán Lili –, hogy egyszer karácsony előtt hazajöttünk a suliból, anya meg megengedte, hogy a délutáni tanulás előtt lazítsunk kicsit, akkor találtuk ki az egészet. Hogy műsort csinálunk, s előadjuk, amikor megjön a Jézuska. Gondoltuk, hogy nagyon jó lesz az a hosszú ének, amit az iskolában tanultunk, meg még verseskönyvekből is kerestünk szép dalokat. – Titok volt ám, hogy mire készülünk! – somolyog Laura.

– Anya biztos azt hitte, incselkedünk, amikor elvonultunk a szobánkba. – Jaj, egész éjjel nem aludtunk, annyira fel voltunk pörögve, úgy vártuk a reggelt! – vág közbe Kitti. – Igen ám, a reggelt, mert nálunk az a szokás, hogy 24-én reggelre meghozza a Jézuska a fát, és levelet is ír nekünk, estére pedig megérkeznek az ajándékok – hadarja Lili. – Közben elmegyünk Jézuska-várásra, a pásztorjátékra, aztán fölvesszük a szép ruhánkat, megvacsorázunk, s megnézzük az ajándékokat. – Halászlé meg rántott hal volt a menü, de én a halat nem nagyon szeretem – veti közbe Laura. – Aztán apa bejön a szobába elsőnek, mert ő a férfi, megnézni, hogy itt van-e még a Jézuska – folytatja Lili. – Azzal csal be bennünket, hogy  már nincs is itt. Megfogjuk egymás kezét, elénekeljük a Mennyből az angyalt, és még sorolhatnám, mennyiféle karácsonyi dalt. Aztán boldog ünnepeket kívánunk egymásnak, fölkapcsoljuk a villanyt, s kezdődik az ajándékozás. – Odaadjuk anyának meg apának, amit mi magunk készítettünk, mindenféle csecsebecsét, rajzokat. A képeket apa mindig kirakja a munkahelyén, az öltözőben, már rengeteg van neki, persze egyre szebb rajzok – büszkélkedik Laura.

Hirtelen mindhárom lányka fölugrik, s elénk pakolja a kedvenc ajándékát. Egyforma rózsaszín titkos naplót kaptak, egymás szavába vágva sorolják, mit is írnak bele: hogy ki a legjobb barátjuk, milyen volt a karácsony, kibe szerelmesek, s melyiküknek van udvarlója. Bátran leírhatnak mindenfélét, mondják, mert a betűk csak akkor tűnnek elő, ha bekapcsolják a dosszié kis lámpáját. Kicsit elcsöndesednek, szóhoz juthatnak a szülők is.

– Mindketten az egészségügyben dolgozunk, én városi orvosi ügyeleten vagyok asszisztens, István mentőgépkocsi-vezető – mondja Enikő, az édesanya. – Karácsony első napján a párom dolgozott egész nap, másnap én mentem munkába. Segítségünk nincs, egymást váltjuk, hogy valamelyikünk mindig a gyerekekkel legyen. – Mozgalmas az életünk, nem tagadhatjuk – mosolyog István. – Hat éve építkeztünk, hitelből persze, de rengetegen segítettek, legfőképpen a kollégáim, akik most is mellettünk állnak. Nem panaszkodunk, mert egészségünk van, s ez a legfőbb érték. Szerencsés család vagyunk a három gyöngyszemünkkel.