A kétharmad korlátai

Arcul csapta a magyar politikát a valóság, és ezzel egyelőre nem nagyon tudnak mit kezdeni a szereplők - fogalmazott Török Gábor politológus, politikai elemző és aszófői képviselő. A Corvinus Egyetem Politikatudományi Intézete Politikai Elemzés Központjának vezetőjét a 2011-es év hazai politikai történéseinek főbb jellemzőiről kérdeztük.

Napló Online

- Az elmúlt évet sorsfordítónak tekinthetjük, mert ritkán történik annyi változás, mint most. Nem is feltétlenül a nagypolitikában, hanem a politikai klímában, környezetben. Azokban a keretekben zajlottak le ezek az átalakulások, amik meghatározzák a politika működési lehetőségeit. Gondolok például a makrogazdaság drámai változásaira. Érdemes megnézni a gazdasági növekedés tervezése kapcsán tett nyilatkozatokat az év egyes hónapjaiban, ahogy egyre inkább fordulnak pesszimistává. Ezek a körülmények jelentősen hatnak az ország életére, a kormány munkájára, a pártok megítélésére. Kevesen gondolták volna egy éve, hogy a Fidesz mostanra úgy elveszíti a szavazói felét, hogy abból egyetlen ellenzéki párt sem profitál. Arra sem számítottunk, hogy 2011 végére a választók 80 százaléka szerint rossz irányba mennek a dolgok. Én az elmúlt év legfőbb jellemvonásának ezt a gyors hangulatváltozást tartom. Tulajdonképpen arcul csapta a magyar politikát a valóság, és ezzel nem nagyon tudnak mit kezdeni a szereplők.

- Tíz év múlva visszanézve nem az alkotmányozással, médiatörvénnyel, a választási törvénnyel és hasonlókkal jellemezzük majd ezt az évet?

- Ezeket és másokat is egy láncolatba lehet felfűzni. Ha nagyon megengedőek akarunk lenni, azt mondhatjuk, hogy a kétharmados többség a saját képére próbálja formálni a politikai intézményeket. Ha kicsit kevésbé megengedően fogalmazunk, akkor a kétharmados politikai többség érvényesíti a politikai zsákmányelvet. Elvisz mindent, amit elvihet, és amit korábban nem tudtak elvinni a kétharmaddal nem rendelkező kormányok, ott szabályváltozásokkal tesz róla, hogy újabb zsákmányok keletkezzenek. Innen nézve az elmúlt másfél év kormányzati tevékenységének egyetlen világosan azonosítható pontja a helyfoglalás vagy kurzusépítés. Ezeket én sem tartom lényegtelen dolgoknak, de azt gondolom, hogy felülírta őket a körülményekben lezajlott drámai változás.

- Sokan abban bíztak, hogy egy ilyen többség majd meghozza végre azokat a fontos döntéseket az ország érdekében, amelyekre húsz éven át nem volt lehetőség.

- Én is közéjük tartoztam. Azt mondtam a választások előtt, hogy a kétharmadra nemcsak veszélyként lehet tekinteni, hanem legalább ennyire lehetőségként is. Én abból indultam ki, hogy az új politikai többség kiszámítható, tervezhető, hosszú távra előrelátó politikát folytat majd, amibe nem férnek bele ilyen ad hoc cikcakkok. Ma ez a jól működtethető kétharmad sokkal inkább egy sajátos eszköz ahhoz, hogy mindenre találjanak más megoldást. Így inkább gátja, veszélye a normális politizálásnak, mert a kétharmados többség birtoklója nem lát maga körül politikai korlátokat. Ha nem megy így, majd megy úgy; ha kifutnánk az időből, megállítjuk az órát; ha zavarnak a szabályok, átalakítjuk őket. Ez nemcsak az országra, a politikai kultúrára veszélyes, rontja annak is a realitásérzékét, aki a kétharmados többséget birtokolja, mert azt gondolja, hogy mindenható.

- A demokrácia formális szabályai szerint azt gondolhatnánk, ezt négy évig megtehetik.

- A magyar parlamentben valóban mindenható a kétharmad, de éppen ebben az esztendőben azt láthattuk, hogy a nemzetközi politikában vagy a gazdaságpolitikában a valósággal szemben semmit sem ér. A kétharmad sem tudja meghatározni a jövő évi növekedési számokat, de az Európai Bizottsággal való kapcsolattartásunkban sem számít. Miközben ma az az alapkérdés, hogy a pénzpiacról meg tudjuk-e szerezni az ország finanszírozásához szükséges forrásokat. Ha a romló feltételek miatt nem lesz módunk erre, akkor nincs más lehetőség, mint az IMF és az Európai Unió támogatása. Ehhez azonban valamilyen politikai korrekcióra van szükség, ami sokféleképpen mehet, akár személycserékkel vagy szemléletváltással, esetleg stílusváltással. Ha ez nem következik be, akkor egyre inkább fenyegetőnek látom azt a falat, ami felé az ország döntően gazdaságpolitikai téren halad. Bekövetkezhet, hogy a magyar költségvetés fizetésképtelenné válik, nem fizet nyugdíjakat, nem fizet munkabéreket az állami dolgozóknak, leállnak a közintézmények és a tömegközlekedés...

- Ha maga a kormány, illetve a miniszterelnök nem hajlik a változtatásra, jöhet-e a politikai korrekció közvetlenül a fideszes képviselőktől?

- A kétharmados többséghez tartozó képviselőket úgy válogatták össze, hogy az utolsó pillanatig kitartanak. Beszélgetve velük, nem nehéz észrevenni az elégedetlenség jeleit, de nem hiszek azokban a forgatókönyvekben, hogy a kétharmad majd egyszer csak megszűnik, hogy lesznek olyan fideszes képviselők, akik majd élére állnak valamilyen politikai változásnak. Ezt, ha nem is tartom kizártnak, nem tartom valószínűnek. Az érintett képviselők pontosan tudják, hogy egzisztenciálisan, a politikai lehetőségeket, karriervonalakat tekintve több hasznot hoz nekik, ha elnyomják az egyéni véleményüket, és adott esetekben nem teszik nyilvánossá elutasító álláspontjukat. Működik a frakciófegyelem. Amerikában például szinte nincs is frakciófegyelem, aminek egyik oka éppen az, hogy a képviselőknek minden egyes döntésüknél figyelni kell a választókra. Nálunk a képviselők nem érzik ezt a fajta kontrollt. Miután az emberek közönyösek, elfordulnak a közügyektől, bizonyos értelemben szabad kezet adnak a politikusoknak arra, hogy bármit megtegyenek. Ha úgyis mindegy, hogy mit csinál, akkor választhatja a számára kényelmesebb, hasznosabb megoldást. Ha jobban odafigyelnénk a munkájukra, ha számon kérnénk a szavazataikat, és ha tudnák, ennek következménye van a következő választáson, jobban meggondolnák, mit tesznek. Tehát valójában bennünk, választókban és a sajtóban van a hiba, a politikusok csak haszonélvezői, kihasználói ennek a politikai tudatlanságnak, közönynek, tájékozatlanságnak.

- Akkor maradtunk abban, hogy a döntés a kormányra, illetve a miniszterelnökre vár.

- Ma még a megoldás kulcsa a kormány kezében van, politikai értelemben kifejezetten kedvező körülmények között kormányozhatnak. De látszik az is, hogy ha a helyzet romlik, kicsúszhat az irányítás a kezükből. Ha a szükséges politikai korrekciót nem hajtják végre időben, ha előáll egy államcsőd közeli helyzet a kormány politikájának következtében, akkor nincs tovább. Onnantól valóban elveszti az ország a szuverenitását, és az irányítás azoknak a kezébe kerül, akik a segélyről döntenek. Egy ilyen esetben feltehetően véget érne ez a kétharmados többség is. Ma az igazi kulcskérdés az, van-e annyi bölcsesség a kormányban, hogy ezt elkerülje.

 

Török Gábor történész-politológus, politikai elemző. 1997 óta a Budapesti Corvinus Egyetem tanára. Jelenleg a Corvinus Egyetem Politikatudományi Intézetében a Politikai Elemzés Központ vezetője. 2000-ben és 2003-ban három-három évre a Magyar Politikatudományi Társaság főtitkárává választották. 2002 óta a politikai elemzéssel foglalkozó Vision Politics igazgatója. 2010 októbere óta az aszófői képviselő-testület tagja.

Ezek is érdekelhetik