Szinte a vonatokig ér el az új autóbusz-állomás Körmenden

Hazánkban eddig nem volt arra példa, hogy egy közlekedési cég "beengedjen" felségterületére egy másik, hasonló profilú céget. Szerdától ez is megváltozott Körmenden.

Kozma Gábor

Szigeti Imre, az új autóbusz-állomás üzemvezetője  érthető örömmel költözik át volános társaival az 1969-ben épített, régi pályaudvarról. - A legkorszerűbb technikát használhatjuk az utasok tájékoztatására, növekedhet és gyorsulhat a forgalom - mondta.

- A körmendi új állomás megnyitotta kapuit.  Megvalósult egy szép terv, remélem, a körmendiek és az átutazók  megelégedésére - emelte ki közvetlenül az új autóbusz-pályaudvar avatása előtt Bebes István Körmend polgármestere.

Hogy a lokálisban ott volt a globális, azt mutatta a kiemelt érdeklődés. Nem véletlenül: az új autóbusz-állomás modellértékű, a jövőt sejteti. Ugyanis két közlekedési cég azon szándékát tükrözi, hogy az utasok  visszanyerése érdekében tökéletesítse minden téren a közösségi közlekedést.

Ezt méltatta az első szónok, Harangozó Bertalan megyei kormánymegbízott. Kijelentette: a megvalósuló járási rendszereket  is összekötheti az új objektum. A közeli vasvári és a szentgotthárdi járás lakóin kívül használhatják majd ezt a  szép pályaudvart a reményeink szerint a "nem egészen kettévágott" őrségiek is - mondta.

Dávid Ilona, a GYSEV Zrt. elnök-vezérigazgatója az ünneplők előtt hozzátette, hogy a fejlesztéseknek köszönhetően  az új körmendi vasútvonalon óránként 120 kilométeres sebességgel is közlekedhetnek a vonatok. Elmondta: nyolc százalékkal nőtt az utasforgalom, szólt a további beruházásokról.

Dr. Puskás Tivadar szombathelyi polgármester azt emelte ki, hogy pár éven belül hasonló közösségi pályaudvar épülhet Szombathelyen.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!