2012.03.01. 12:18
Téglagyári tó: sétányt és bográcsozó helyet terveznek Celldömölkön
Januártól a celldömölki városgondnokság üzemelteti a horgásztóként funkcionáló téglagyári tavat, amely a remények szerint szintén növeli a város turisztikai vonzerejét.
A halászati joggal a 90-es évek óta rendelkező celldömölki önkormányzat úgy döntött, hogy a továbbiakban maga gondoskodik a Cell és Alsóság között található horgásztó (közismerten téglagyári tó) üzemeltetéséről. És miután a városnak a megyei horgász-szövetséggel is sikerült megegyeznie, a tavat az idén január elsejétől a városgondnokság üzemelteti: próbaképpen, bízva a vállalkozás sikerében.
A tó a Vulkánfürdő közelében a remények szerint szintén növelheti a város turisztikai-idegenforgalmi vonzerejét is.
A városgondnokság első feladata az volt, hogy eltávolítsa a tópartról a víz felé forduló, (meglazuló, kiforduló gyökérzetükkel) könnyen balesetveszélyessé váló fákat.
Az első lépcsőben tíz fát vágtak ki, a szabályok és az egyensúly megőrzésének érdekében most a fatelepítés következik. Pusztai Gábor, a város főkertésze hangsúlyozza: a fakivágás mindig nagy körültekintést kíván, hiszen a következményei hosszú távon meghatározzák a környezet arculatát. A tó körül kivágott fákat akáccal, szomorúfűzzel és nyírfaligettel pótolják.
Aztán következik a haltelepítés: "Ha van hal, és ennek híre terjed, akkor jönnek bérletet venni a horgászok", vonja le a következtetést Bakó István, a városgondnokság igazgatója. Pontyot, keszeget és (ragadozóként) süllőt készülnek telepíteni a horgásztóba. (Mint kiderült, mostanában éppen keszeghiány van, de néhány hónap múlva erre is lesz megoldás.)
Bakó István úgy véli, a szépen rendbe tett horgásztó növelheti a város idegenforgalmi vonzerejét. Éppen ezért a fakivágáson-fatelepítésen túl egyéb változtatásokat is terveznek a tó körül: lesz sétány - azoknak, akik gyönyörködni, pihenni szeretnének- , és találnak az érdeklődők bogrács felállítására, főzésre alkalmas helyeket is.
A Vulkán Fürdő szállodával, kempinggel bővül, hamarosan elkészül a Vulkánpark - bár többek szerint praktikusabb lett volna magát a Ság hegyet, a vulkánt "parkosítani." De a Ság hegy alatt húzódó ipari vágányt nem volna célszerű megszüntetni: hátha akad valakinek jó és megvalósítható ötlete.
