Kovács Vince, a kamara újraválasztott elnöke erősítené a kapcsolatokat az önkormányzatokkal

Szombathely - Kovács Vince, a Vas Megyei Kereskedelmi és Iparkamara újjáválasztott elnöke szerint a szervezet jó úton halad, ugyanakkor tenni kell kell azért, hogy még többen vegyenek részt a kamarai munkában.

Kiss Tamás

A Vas Megyei Kereskedelmi és Iparkamara küldöttgyűlésén ismét Kovács Vincét választották meg a szervezet élére.
- Többen is kapacitáltak arra, hogy induljak  a választáson, s ez segített meghozni a döntésemet  közölte újbóli indulása miértjeit firtató érdeklődésünkre KovácsVince, hozzátéve: elhatározásában az is közrejátszott, hogy a megelőző időszakban a kamara elindul(hatot)t azon az úton, amelyen járva meghatározó szerephez juthat, olyan valódi és erős gazdasági köztestületté válhat, mint amilyenek a nyugat-európai társszervezetei.
- A kötelező regisztráció bevezetésével létrejöhet egy olyan átfogó adatbázis, amely átláthatóbbá teszi a gazdaság működését, s a döntések tervezhetőségét is javítja. A kamara szerepét a szakképzés területén megkapott újabb jogosítványok is erősítik, fontos, hogy ezekkel helyi szinten is élni tudjunk. A jövőben sok fontos feladat vár a kamarára, úgy gondolom, hogy a most megválasztott tisztségviselőkkel együtt hatékonyan tudunk majd tenni azért, hogy Vas megyében javuljanak a vállalkozások működési feltételei - fogalmazott Kovács Vince, aki szerint a területfejlesztési feladatokkal felruházott megyei önkormányzattal szoros az együttműködés, s az elnök szerint fontos, hogy ugyanez a városok és más települések esetében is igaz legyen. Kovács Vince példaként a helyi adókat említette, amelyeknél eddig sok esetben elmaradt az egyeztetés, az elnök szerint a kapcsolatok finomhangolásával azonban e területen is várható, és szükséges is az előrelépés.
- Ha a jövőben több időt szánunk az előkészítésre, akkor a döntések megvalósítása gördülékenyebbé válhat - húzta alá Kovács Vince, akinek felvetettük, hogy a kamara kritikusai szerint az alacsony választási részvétel azt jelzi, hogy sokan nem igazán érzik magukénak a kamarát, annak céljait.
- Törekvéseink és a sajtóban megjelenő cikkek ellenére sokakban sajnos még nem tudatosult, hogy a voksoláson minden vállalkozó és vállalkozás részt vehet, a megkötés pedig annyi, hogy küldöttnek, tisztségviselőnek csak önkéntes kamarai tag választható. A vasi vállalkozások összlétszámához képest valóban kevesen éltek a jogukkal, országos összehasonlításban azonban Vas megyében az átlagnál többen vettek részt a választáson. Persze nem lehetünk elégedettek, azon kell munkálkodnunk, hogy az eddiginél többen aktivizálják magukat akamara munkájában. Egyébként pedig minden választásra jellemző, hogy különböző irányvonalak és ezek képviselői jelennek meg, s ez most sem volt másként. Én azt láttam, hogy azok jöttek el, akik valóban tenni akarnak a kamaráért, akik szívesen vállaltak volna pozíciót - közölte Kovács Vince.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!