Emléknap: a kommunizmus áldozataira emlékeztek Vas megyében

A monumentális kötet az első kísérlet volt arra, hogy meghatározza a kommunizmus  - a nácizmus ikertestvére - világszerte követelt áldozatainak számát. A kötet előtt nem próbálták univerzális méretekben feltérképezni az áldozatok számát, ezért nem meglepő, hogy a megjelenést követő másfél évtizedben egyre-másra jelentek meg a pontosítások.

Ráadásul még nagyságrendeket is nehéz megállapítani, nemhogy pontos adatokat közölni. Kínában például 30 és 50 millió közé szokás tenni a maoizmus áldozatainak számát. Annyi bizonyos: a kommunizmus nevében 1917 és 1997 között nagyjából százmillió embert gyilkoltak meg Oroszországtól Kínán és Magyarországon át Nicaraguáig. A magyar történelemben 1919-ben tettek először kísérletet a proletárdiktatúrára létrehozására, majd harminc évvel később újból megpróbálták.

Mindkettőt vörösterror kísérte, több ezer halálos áldozattal. Az 1956-os megtorlás szintén a bolsevizmus világméretű bűnei közé sorolható. A félmilliós adat, úgy gondolom, helytálló lehet. A négy és fél évtizedes kommunista diktatúrának a nemzet gondolkodására, mentális állapotára gyakorolt rendkívül káros hatását is számba kell vennünk!

Hogyan oszlik meg a magyar áldozatok száma?   Mennyi áldozat írható a szovjetek számlájára? 

Kun Béla terrorisztikus 133 napja alatt  egy 1922-es kimutatás szerint  közel 600 embert öltek meg, minden esetben politikai okokból. Az áldozatok között katonatisztek, reakciós értelmiségiek, ellenálló parasztok, sztrájkoló vasutasok, túszok, megtizedelt katonák, ellenforradalmárok is voltak.

A Rákosi-diktatúra idején, az 50-es évek első harmadában, több mint egymillió büntetőeljárást kezdeményezett az ügyészség,  végül majd 400 ezer elmarasztaló ítéletet hoztak. Ezek nagy része politikai okokból született, vagyis az ideológia jegyében zajló leszámolás keretén belül kezelendők. Ezen túl a legsötétebb években mindenféle végzés nélkül 14-15 ezer embert telepítettek ki, 1948-tól kezdve egészen Nagy Imre internálást megszüntető elhatározásáig pedig összesen félszázezer embert dolgoztattak az ország területén felállított száz kényszermunkatábor valamelyikében.

A világháborút követő málenkij robot  amely az összefogdosott civilek számára szovjet kényszermunkát jelentett,  mint a hadifogság a katonák számára , több mint 130 ezer embert érintett. És akkor még nem beszéltünk a magyarországi németek szovjet nyomásra  erőteljes kommunista támogatással  végrehajtott kitelepítéséről, amely 1946 és 1948 között negyedmillió ember elűzésével járt.

A sort az 1945 utáni években internált 60 ezer ember sorsának emlékezetbe idézésével lehet folytatni.  Kádárék folytatták a terrort. Az 1956-os forradalom megtorlásának éveiben 35 ezer ember ellen folytattak eljárást,  22 ezren kerültek börtönbe, közel négyszáz kivégzést hajtottak végre.

Nem mellesleg 15 ezer internálás és 170 ezer, Magyarországra vissza nem tért emigráns is az 1956 és 1959 közötti kádári megtorlás számlájára írandó.

A történészt arról is kérdeztük: ki számít a kommunizmus áldozatának? A  Szamuely által felakasztott paraszt, a börtönben agyonvert kulák, az 56-ban elesett forradalmár, s az a paraszt, aki belehalt abba, mert földjét elvették?  Bele számítanak a tönkretett életek? Például az osztályidegenek gyerekei, akik nem tanulhattak tovább?

A kommunizmus áldozatainak komplett társadalmak számítanak, hiszen nem csak egyéni sorsokat, családokat, faluközösségeket és országrészeket tett tönkre a vérgőzös eszme, hanem egész nemzeteket is. A magyar társadalom minden települését és minden rétegét érintette valamilyen formában a kommunista terror. A fizikai megsemmisítés  amelyből 1956-ban Biszku Béla még több végrehajtását javasolta!  mellett természetesen az államosítások és téeszesítések mellékhatásai, az évtizedes megalázottság testi és lelki hatásai, az osztályszempontok érvényesítése miatt kettétört sorsok tízezrei.

Saját családunk példáját hozom fel: anyai dédapám akinek Szombathelyen a Kőszegi utca 42. alatt lakatosüzeme volt  1951. július végén halt meg, belebetegedett az 1950. februári államosításba. Szép szál, szorgos, derűs férfi volt, nem viselte el, hogy tartásától fosztották meg. Elvették tőle azt a kisüzemet, amit 1912-től maga épített fel. Az államosítás terve az országot irányító kommunista párttól származott, eszméjét Marx dolgozta ki, gyakorlata Leninig megy vissza.

A kommunizmus áldozatai kapcsán mindig figyelmeztetni kell arra: a diktatúra a közvetlen terror mellett szándékosan szétrombolta a civil társadalmat. Először megölte a szabadságot, majd sokakból ki is ölte annak igényét. Ezért mondják:  a kommunizmusban mindig az a legrosszabb, ami utána következik.

 Hol tart ma a kutatás ebben a témában Magyarországon? 

A magyar történész-szakma rendkívül jó eredményeket produkál a kommunizmus áldozatainak kutatásában. Nem csak a Terror Háza Európában is páratlan kutatói tevékenységére és a politikai rendőrség operatív munkáját feltáró történészek munkájára gondolok az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárában, hanem folyóiratokra is.

Például a Vasi Szemle a rendszerváltás óta számos alapkutatást közölt a megyét egykor sújtó borzalmakról. A francia történészek  szerint a kommunista államok kimerítették az emberiség, a háborús, és a béke elleni bűntett fogalmát. Ezeket a nácizmus kapcsán szokták emlegetni, a kommunizmus kapcsán  nem. Mi erre a magyarázat?

Tavaly év végén kezdődött meg a kambodzsai vörös khmerek 70-es évekbeli uralma alatt elkövetett bűnökkel - az ország lakossága egyharmadának kiirtásával - vádlottak pere. Egy amerikai magazin a kommunizmus Nürnbergjének nevezte az eljárást. Mind a náci, mind a kommunista bűnök kapcsán joggal követel igazságot a lázongó emberi lelkiismeret.

Nem állja meg a helyét a bárgyú magyarázat: szép eszme volt, csak rosszul sikerült a gyakorlat. A nácizmus faji, azaz biológiai, a kommunizmus osztály, azaz materiális szempontokra hivatkozva legitimálta borzalmas tetteit. A két totalitárius hatalom rémtetteinek gyökerei azonosak.