Civil

2016.09.05. 19:05

Éjjeli kalandok

Kám - A településen 13. alkalommal rendezték meg az AliglátunKÁM éjszakai kalandtúrát.

Civil Tudósítónktól

A segítőkkel együtt csaknem száz résztvevő indult neki a játékos túrának, amely körülölelte a falut.

 

Vaksötétben az egyébként egyszerű feladatok is nehéznek tűntek Fotó: MozduljunKám Egyesület

Az állomásokon feladatként szerepelt a csukott szemmel sminkelés, a fejen lévő parókára hajcsavaró dobása. Volt láb közé szorított porolóval takarítás, pingponglabda tojás elkapása, zsákon evezés. Emellett a nyár legnagyobb eseményéről, az olimpiáról is megemlékeztek a szervezők, így a célba érkezésig olyan szurkolói himnuszt kellett költeni, amely szimbolizálta Kám és az olimpia összefonódását, valamint meg kellett eleveníteni egy-egy magyar sportolót. Szenzációsra sikerült a ruhatár és a kellékek elkészítése a természet kincseiből, az olimpikonok, magyar zászlók, fáklyák megjelenítése. Szuper megoldásokat láthattak a résztvevők, már-már valóságosnak tűnt Kenderesi Tamás vagy Szilágyi Áron személye. Az estét lufipukkasztó verseny, vacsora, iszogatás, beszélgetés és buli zárta. Azoknak, akik ott voltak, az éjjel ismét varázsolt valami szépet.



MozduljunKám Egyesület

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!