Civil

2016.11.14. 20:27

Szent Márton rád teríti fényes köpenyét - Az egyetlen szent, aki szakrális témaként meghódította a köztereket

Szombathely - „Szent Márton a képzőművészetben” címmel tartott előadást a TIT Hölgyklubban Tóth Csaba festőművész, a Nyugat-magyarországi Egyetem főiskolai docense, aki kiemelkedő képzőművészeti tevékenységéért ez év tavaszán Munkácsy-díjban részesült.

Civil Tudósítónktól

„Nincs még egy ilyen híres szülötte Szombathelynek, akiről az egész földkerekségen műalkotások készültek" – szögezte le bevezetőjében az előadó a különösen nagy számban összegyűlt érdeklődő előtt.

Szent Márton 1700 esztendővel ezelőtt született az ókori Savariában, és apja kívánságára 15 évesen katonai szolgálatra jelentkezett. A fiatal katona a franciaországi Amiensben teljesített szolgálatot, amikor egy késő este, járőrszolgálatból hazatérőben didergő koldussal találkozott. Köpenyét kardjával kettéhasította és az egyik felét a koldus vállára borította. Álmában megjelent előtte Krisztus, aki így szólt hozzá: „Márton, a hittanuló öltöztetett engem ebbe a köpenybe." Ezután hamarosan megkeresztelkedett és felajánlotta szolgálatát az egyháznak. Példamutató alázata, apostoli buzgalma miatt mindenki tisztelte és szerette, szolgálatát az egyházi rangfokozatok legalsó lépcsőfokán kezdte, végül 371-ben Tours püspökévé választották.

Szent Márton az amiens-i legendaként ismert cselekedetével vált világszerte híressé, közkedveltté, de leginkább szeretetté. Az a cselekedet, hogy annak ad, akinek nincs, örök érvényű emberi gesztus, nagylelkű és irgalmas szívű emberre vall. Mindenki lehet egyszer koldus, elesett, beteg, ne felejtsük, hogy a gazdag is szegény lesz az utolsó óráiban, hangsúlyozta Tóth Csaba festőművész, majd közönségével együtt meghallgatta Kovács Ákos „Ébredj! (Szent Márton köpenye)" című dalát:

„...Az álom partján aztán hozzád lép egy árny
Díszruháját karddal vágja szét
Úgy borul föléd, mint angyal hordta szárny
Szent Márton rád teríti fényes köpenyét."

Már kilencszáz éve foglalkoztatja a világ festőit, szobrászait, képzőművészeit ez a jelenet, és a kanonizált szentek közül Márton az egyedüli az emlékezetes cselekedetével, aki kilép a liturgikus térből, és szakrális témaként meghódítja a köztereket az egész világon. Erre nincs több művészettörténeti példa egyetlen más szent esetében sem.

A szombathelyi emberek jogosan örülhetnek a szívükben és büszkék lehetnek rá, mert ez nagyon ritka dolog a világon.

Tóth Csaba festőművész képzőművészeti áganként csoportosítva mutatta be a hallgatóságnak a különféle Márton-ábrázolásokat, amelyek legelőször a 12. században falképeken, spanyolországi freskókon jelentek meg.

Megemlítette Aquila János ( teljes nevén Johannes Aquila de Rakespurga) 14. században élt pannóniai festő Szent Márton legendájáról készített elbeszélőfreskó-kompozícióját, amely a szlovéniai mártonhelyi templomban látható, stílusa olasz és csehországi elemeket egyesít.

El Greco: Szent Márton

Szent Márton legendája a középkorban a falfestészeten kívül még számos helyen megjelent, közülük az előadó részletesen mutatott példákat különösen szép pecsétekből és gyönyörű könyvillusztrációkból, ahol a szerzetesek még kézzel írták az egyházi műveket és kiemelték a kezdőbetűket (iniciálék), itt több esetben már nem lovon ábrázolták Szent Mártont. Érdekességként említette, hogy a középkorban Mártont korhű öltözetben örökítették meg, és nem római harcosként.

Híres külföldi festők, grafikusok, köztük a görög származású El Greco (1541–1614), a spanyol manierizmus legnagyobb mestere, vagy a magyar származású Albrecht Dürer (1471–1528) aki a reformáció Németországának egyik legnagyszerűbb művésze volt, több alkalommal is megörökítették a híres jelenetet; a festőművész fotókat mutatott ezekről a csodálatos Szent Márton alkotásokról.

A világ művészei számos formában megjelenítették a híres cselekedetet: kapuk felett gótikus kapuívben, érméken, imakönyvek szentképein, templomi zászlókon, harangokon, miseruhákon, bélyegeken és a keleti keresztényeknél ikonokon.

Tóth Csaba beszélt a világszerte népszerű Szent Márton-szobrokról is, amelyek az évszázadok során kikerültek a templomokból a közterekre, és a művészettörténet csúcspontjai lettek.

Olyan nagy szülötte van Szombathely városának, akit az egyetemes művészettörténet legnagyobb alkotói örökítettek meg, kihívásnak érezték ábrázolását – mondta a festőművész, aki azt is elárulta a hallgatóságnak, hogy a luccai dómon lévő Szent Márton-szobor a kedvence.

Előadása végén örömmel és nem kis büszkeséggel mondta el hallgatóságának a jó hírt, amely szerint a városunk hamarosan Szent Márton-szoborral gazdagodik: a születés jelenete fog megvalósulni.

Tátrainé Kulcsár Irén

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!