Civil

2017.06.01. 08:40

Horvátok májusi körutazása világörökségekkel

Szentpéterfa - A Szentpéterfai Horvát Nemzetiségi Önkormányzat évek óta májusra tervezi azt a kirándulást, melynek célpontjai többnyire a tőlünk délre eső országok.

Civil Tudósítónktól

 

Ilyenkor a résztvevők egy meghosszabbított hétvége keretében régi kapcsolatokat ápolnak, újakat kötnek, ismereteket gyarapítanak, és mindenhova igazi majális hangulatot visznek magukkal.

Idén az útirány kissé megváltozott. A gradistyei horvátok Bécsben működő klubjába tértek be először – amellyel a kapcsolat évtizedes múltra tekint vissza - és amely az itt élő horvátok számára egyszerre vendéglátóhely, horvát iskola és istentiszteletek helyszíne is. Örömmel és szívesen fogadnak minden betérőt, természetesen megkülönböztetett szeretettel a horvát nemzetiségű látogatókat. Reggeli és kávé után egy rögtönzött buszos városnézés, a ring építészeti csodáinak mustrája után továbbindult a busz a cseh főváros irányába. A hosszú út pihenőit egy-egy útba eső nevezetesség megtekintésére használták ki. Ilyen volt a magyar vonatkozásokkal is bíró Mikulov (Miklósvár) lépcsőinek megmászása, és a séta a Leichtenstein-Dietrichstein barokk várpalota ódon falai között, valamint Kutna Hora városka - amelynek gazdagsága egykor Prágáéval is vetekedett – világörökségi nevezetességeként számon tartott katedrálisának és a sedleci osszáriumnak a megtekintése. Utóbbi gyakorlatilag egy római katolikus kápolna, amelynek berendezési tárgyait mintegy negyvenezer emberi csontváz elemeinek művészi elrendezésével alakították ki. Az emberi test valamennyi csontját tartalmazó csontcsillár függ a koponyák láncolatával dekorált boltozat alatt. A kápolna sarkaiban négy harangformára alakított csonthalom, az egyik előtt csontokból formázott családi címer, másutt a falon a mester aláírása és az alkotás éve ugyancsak csontokból megformázva. Kissé vegyes érzelmekkel telítve ballagott vissza a csoport a buszhoz, de utazás közben rövidesen ismét harsogó kacagással telt meg az utastér.

Fotó: László Antal

Sötétedés előtt érkezett meg a busz a Hotel Pivovár, egy sörgyár épületéből kialakított szálloda parkolójába.

Másnap egy kis prágai belvárosi kitérő után a Velke Popovici Kozel sörgyárban tett a csoport látogatást, ahol a legnépszerűbb cseh barna sör készül. Az üzemben óránként indítanak útnak a világ számos országába egy-egy kamiont a palackozott kellemesen karamellás, édes kesernyés ízű Kozel sörökkel. Aztán ismét Prága. A turisták az eső ellenére tömegesen lepték el a Károly hidat, és szelfizve bámulták a híd két oldalának szobrait. A Nepomuki Szent János szobornál sorok álltak, hogy megsimogathassák a szobor lábát, mert a hiedelem szerint aki ezt megteszi, annak teljesül a kívánsága, vagy még visszatér Prágába.

Az Óváros térre érve a tömeg éppen a városháza tornyát díszítő asztronómiai óra rituális játékát figyelte. A hatalmas teret a gótika, a reneszánsz a barokk és a rokokó csodás építmény varázslatai övezik, a tér közepén egy szoborcsoport, melynek fő alakja Husz János.

Fotó: László Antal

A városnéző séta elvisz a Vencel térre, majd a Lőportorony és a Vigadó irányába a Na Prikopen palotái között. Innen már csak néhány lépés a hajóállomás, és a csoport egy sétahajó fedélzetén a Moldva folyón hajózva a vízről csodálta meg, amit a városnéző séta közben látott. A hajóállomásról a közeli zsidó negyed felé vették az irányt. A hajdani romokból párizsi mintára újjáépített városnegyed már csak nyomokban őrzi a hajdani gettóban élők hovatartozását. A Parizska sétány palotái között egy kedves hangulatú kisvendéglőben költötte el a csoport a vacsoráját.

Prágai program elképzelhetetlen a várnegyed, az ezer esztendőn át épült Szent Vitus székesegyház, a Hradzsin tér palotáinak megbámulása nélkül. Egy délelőtt csak arra elegendő, hogy éppen körülnézve, és kívülről megcsodálják a sok évszázados építkezésnek e remekeit. A várnegyed valamennyi látnivalóját csak hetek alatt lehetne kicsit alaposabban szemügyre venni. Megnézik a díszőrség leváltását a vár bejáratánál elsétálnak az érseki palota, a Toscana palota, az aranyművesek utcája, a Schwarzenberg palota előtt, rövid pihenő a Strahov monostornál. Egykor a kolostor területén a szerzetesek sört főztek, ma a Klasterni Pivovarban készült sörök Szent Norbert nevét viselik. A technikai szünetet a csoport egy része a szent itallal való ismerkedésnek áldozza, majd egy kitérővel hazafelé veszi a busz az irányt. A kitérő pedig Cesky Krumlov Világörökség részévé nyilvánított vára. A Moldva folyó hurok formájú kanyarulatának külső felén épült fel a vár, belső oldalán az óváros, melyet a Moldva mintegy ékszerdobozt ékesítő ezüstlánc csillog körül. Páratlanul csodás természeti környezet, kanyargó utcácskák, sikátorok, különlegesen színpompás, látványos épületek. Macskaköves utcák két oldalán kávézók, sörözők, ajándékboltok, tréfás cégérek között visz az út a várnegyedbe, majd a várárok felett boltozatos, szobrokkal ékesített hídon át a kastélykertbe.

Fotó: László Antal

Aztán hazafelé. Csehországban még egy szakaszon a Moldva folyó mellett kanyargott az út, de hamarosan Linz felett átért Ausztriába, ahonnan autópályán vezetett csaknem a magyar határig. Útközben elfogytak a tartalék sütemények, gyümölcslevek, miközben azon elmélkedtünk hányszor kellene még a látott helyekre visszatérni, hogy mindent kicsit alaposabban megnézhessünk.

 

László Antal

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!