Ha a szülő nem figyel

2019.06.25. 12:44

Forró kocsiban rekedt gyerekek életét menti a csúcstechnika

Az autóban felejtett gyermekek halálát előzi meg az izraeli egyetemisták által fejlesztett, mesterséges intelligenciával dolgozó eszköz.

Úgy tűnik, az elvárható szülői figyelem nem elég

Az izraeli kormány adatai szerint az elmúlt tíz évben 755 gyermeket felejtettek gépkocsikban,

közülük harminc meghalt a felforrósodott autóban.

A haifai Izraeli Műszaki Egyetem (Technion) egyetemistái által kifejlesztett rendszerben fejlett hőérzékelőt építenek be a hátsó ülésen lévő gyermekülés elé, amelyet összekötnek a cigaretta öngyújtóval, szivargyújtóval. A szenzor képes arra is, hogy felvételt készítsen az ülésben lévő gyermekről.

A szenzor az adatokat eljuttatja egy mini számítógéphez, a mesterséges intelligencia elemzi a helyzetet, gyors döntést hoz és cselekszik.

Időben riasztja az autóvezetőt, a mentőt

A rendszer a gépkocsiban lévő hőmérséklet alapján többször is képes riasztani, először csak egy figyelmeztető fényjelzés gyullad fel, majd figyelmeztető hangjelzés szólal meg és ha kell, SMS-üzenetet küld az autót vezetőnek.

A riasztási rendszerbe bekapcsolják a mentőket is, akik távirányítással képesek kinyitni az autó ajtóit és ablakait.

Az új rendszer egyedülállóságát az adja, hogy könnyű és egyszerű beépíteni, használni, megbízható – kizárja például a hamis riasztást – , olcsó és nincs hozzá szükség speciális biztonsági ülésre sem.

Borítókép: Shutterstock

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!