Életmód

2013.10.20. 13:00

Páncélban éveken át

Szombathely - Akinek van, ossza meg a viselésének tapasztalatait, akinek még nincs, szerezzen bátorságot hozzá, hogy magára öltse a fűzőt. Ez volt a célja a gerincferdüléses gyerekek találkozójának.

Simon Erzsébet

Több mint félszázan hallgatták Pungor Judit köszöntőjét szombaton délelőtt a megyei kórház tornatermében: a vezető gyógytornász találkozót szervezett gerincferdüléses gyerekeknek és a szüleiknek, hogy megosszák a tapasztalataikat a gyógyítókkal és egymással a korzett (fűző) viseléséről.

Marlok Ferenc (középen), a speciális gyógyászati segédeszköz készítője instrukciókat ad a fiataloknak. Vannak köztük bátrabbak, akik ruha fölött viselik a kemény páncélt. Fotó: Horváth Csaba

Dr. de Jonge Tamás főorvos szerint is sok múlik a tapasztalatátadáson: egy olyan gyógyászati segédeszközt kell ugyanis elfogadtatni a kényes korban lévő kis- és nagykamaszokkal, amely meghatározza az egész későbbi életüket. Az ortopéd szakorvos elmesélte: amikor a gerincferdüléssel kezdett foglalkozni, a műtéti eredményeket látta, két évtized távlatából azonban már annak a híve, hogy lehetőleg senkinek ne kelljen kés alá feküdnie. Az idejében felfedezett és kisebb deformitást okozó görbületek ugyanis hatásosan kezelhetők célzott gyógytornával és a korzett használatával. Ehhez pedig az kell, hogy gyereket és szülőt egyaránt meggyőzzünk erről – tette hozzá Marlok Ferenc, aki a speciális fűzőt készíti. A szakember először a szülőkhöz szólt, hiszen őket kell partnerként megnyerni az évekig tartó „vállalkozáshoz". Ők azok, akik nap mint nap odahathatnak, hogy a gyerek ne csak „viselgesse", hanem a nap 21-24 órájában magán is tartsa a kétségtelenül kemény páncélt. Nem érdemes „lazítani", azaz egy-két hónap, egy-két év után letenni, mert amíg a csontosodás nem fejeződik be valakinél, addig a pihentetés csak ront a helyzeten, s kárba veszik az addigi eredmény. Ezt megtapasztalta Király Anna is, akinek az édesanyja beszélt arról, hogy a lánya néhány hónapig nem hordta a fűzőt, s a gerincének a görbülete sokat romlott. Ma már a 18 éves ifjú hölgy győzködi mosolyogva a sorstársait, s önt lelket azokba, akik ódzkodnak magukra ölteni a gyógyító páncélt.

A szombati találkozón az is kiderült, hogy a lányok bátrabban hordják a korzettet. Sokan közülük ruha fölött, jól láthatóan viselik, míg mások pulóvert húznak a merev mellény fölé. A fiúk szemérmesebbek. Ők az ing alá rejtik, s kérésre se igen mutatják meg. Tény, mondják egyöntetűen a szakemberek, hogy a gyerekek szerint a korzett kilencven százalékban lelki teher. De régebben így éreztek a fiatalok a szemüveggel, a fogszabályozóval szemben is. Aztán mára – mondhatni – mindkettő test-ékszerré vált. Viselőjének érdeke, hogy így érezzen a gerincszabályozó iránt is.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!