Természetfeletti vasi gyógyító: tényleg belelát a fejünkbe?

- Egyszer egy magánnyomozó magabiztosan azt mondta, neki 24 óra kell ahhoz, hogy bármit megtudjon egy emberről. Én csak mosolyogtam, és azt mondtam nekem elég, ha adsz öt percet meg a talpadat - meséli a 46 éves gyógyító, Chapó Beáta.

Van alapja ennek a kijelentésnek? Azért vagyok itt, hogy kiderítsem.
A szoba középpontjában magasodik az ágy, aminek végén a természetgyógyász masszírozni kezd. A rádióból alig hallhatóan könnyed, ritmusos zene szól, tőle nem messze pedig egy Buddha-szobor áll. Mindezek ellenére sem tudom elengedni magam, feszengek. Kételkedem a kezelés eredményességében.

A talpmasszázsnak nem más a célja mint, hogy a reflexzónáimon keresztül egy képet kapjon arról, milyen állapotban vannak a szerveim, melyekre kell odafigyelnem, hogy kezeljem, vagy épp megelőzzem a megbetegedést, és mi ezeknek a problémáknak a lelki háttere.

Fotó: Vas Népe

- Ahogy minden más is, a gyógyítás is csak akkor eredményes, ha van hited – mondja Beáta.- Azonban végzettségekkel, hittel és az elengedhetetlen plusszal, szakmához kapott adottsággal sem feltétlen lesz valaki jó talpreflexológus. Elengedhetetlen része ennek a munkának az alázat. Akiben ez nincs meg, mert felülkerekedik rajta az egója és csak a pénzért masszíroz, az nem fog csodákat elérni.

Ezt meg kell tanulni, hisz a lábamnál ülő nő sem volt mindig alázatos.

,- Magyar válogatott atléta voltam. Tizenkilenc évesen a farzsebemben a repülőjeggyel indultam volna a világbajnokságra, mikor is elszakadt a bal térdhajlító izmom - idézi fel a már 27 éves emléket. Később rájött ennek okára, és már tudja, anélkül, hogy derékba tört volna a sportra épített jövője, nem jutott volna el idáig.

- Nem kezeltem jól a sikert, túl magasan hordtam az orrom és nem volt bennem tisztelet.

Ha ilyen törések árán nem tanult volna a hibáiból, nem lenne ilyen keresett a szakmájában. Sikerét nem akármire alapozza.
Nemrégiben ellátogatott hozzá egy anyuka 4 éves gyerekével, akit az orvosok és a családtagok is elkönyveltek autistának. Nem beszélt, vagy csak dünnyögött, nem volt szobatiszta, és ha leült a tévé elé, mindig ugyanazt a mesét kapcsolta. Mindezek ellenére az anyuka hitt benne, hogy fiát tévesen állítják autistának. Interjúalanyunk pontosan tudta, hogy a nőnek igaza van. Ha mégis egészséges, akkor miért nem szólal meg a gyerek?

- Láttam magam előtt, ahogy az édesanya nem beszél, nem áll ki magáért, lenyeli a sérelmeket. Fáj a torokcsakrája, tele van negatív energiákkal. Egy gyerek 12 éves koráig összeköttetésben van az édesanyjával, addig sosem a gyereket, hanem az anyát kell gyógyítani - osztja meg velem.

- A kezelés után egy héten belül visszajelzéseket kaptak a szülők a fejlesztőből, ahova a gyereket hordták. Azt mondták úgy viselkedik, mint aki két évet haladott volna korban. A hétvégére pedig eljött egy pillanat, mikor az anyuka egy vita folyamán kiállt magáért, és kiadta magából mindazt, amit eddig elraktározott. Rá két órára a gyerek is megszólalt.

Miközben ezt meséli, megbicsaklik a hangja, mert mindig is a gyerekekkel való munka jelentett neki meghatározó élményt. Az elégedett szülő mai napig visszatérő vendég és a további kezelések során fény derült arra is, hogy a gyerekéhez hasonlóan 4 éves volt, mikor az első negatív hatás érte.

Története után rám tereli a szót, hogy ha eddig szkeptikus is lettem volna, saját bőrömön tapasztaljam meg tehetségét. Miközben kitapint a talpamon néhány érzékeny pontot, az eddigi jóleső érzés kellemetlenné válik, mivel ezek mutatják meg az életemben is érzékeny területeket. Majd anélkül, hogy bármit is mondanék, el kezd mesélni az életemről, a szeretteimről és az ő természetükről, de még a félelmeimet is visszahallom. Említ olyan dolgokat magammal kapcsolatban, amelyek eddig meg sem fogalmazódtak bennem, és felhoz olyan érzelmeket, amelyekről nem is tudtam, hogy bennem élnek.

,- Édesapád nehéz természetű, kemény ember? Néha túlságosan is, nem? Anyukád viszont egyértelműen szívcsakrás, fontosak neki az érzelmek, még ha sokszor nem is tudja kimutatni. Testtartása pedig görnyedt a rá nehezedő terhektől.

Meglepetten mosolygok, mikor eszembe jut a most edzőként dolgozó, katona családból származó apukám és a mindig kedves, állandóan dolgozó édesanyám. Ez természetesen csak egy része mindannak a személyes dolognak, amit érzékelt az életemből, de ezt már nem fogom megosztani veletek.