Járvány

2020.04.01. 20:34

WHO: továbbra sem javasolt a maszk viselése az egészségeseknek

A WHO a múlt héten figyelmeztetett: globális hiány van az egészségügyi eszközökből, köztük a maszkokhoz, kesztyűkhöz és egészségügyi védőruházathoz hasonló felszerelésekből.

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) továbbra sem javasolja a maszk viselését azoknak, akik nem betegek, illetve nem gondoskodnak beteg emberekről – írta a CNN amerikai hírtelevízió honlapján kedden a WHO illetékeseire hivatkozva.

„Nem bizonyított, hogy a tömeges maszkviselés potenciális előnnyel járna”

- mondta Mike Ryan, az Egészségügyi Világszervezet magas rangú tisztségviselője egy genfi sajtótájékoztatón.

„Sőt, egyes bizonyítékok éppen az ellenkezőjére utalnak”

- tette hozzá.

Szakértők szerint a helytelen maszkviselés növelheti a fertőzés kockázatát. Emellett világszinten hatalmas hiány van a védőfelszerelésekből – mutatott rá Ryan.

Az illetékes hangsúlyozta, hogy jelenleg a koronavírus ellen a frontvonalban küzdő egészségügyi dolgozók vannak kitéve a legnagyobb veszélynek.

„Borzalmas arra gondolni, mi lenne, ha nem jutnának maszkhoz”

- folytatta.

Maria Van Kerkhove, a WHO járványtannal foglalkozó munkatársa a hétfői sajtótájékoztatón szintén aláhúzta: azoknak kell maszkhoz jutniuk, akiknek a legnagyobb szükségük van rá – és ezek az egészségügyi dolgozók. Kerkhove szerint jobb, ha csak a betegek és a betegekről gondoskodók viselnek maszkot, ezzel is csökkentve a vírus továbbadásának esélyét.

Borítókép: illusztráció

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!
Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!