f1

2015.10.31. 20:51

Mansell: A kis rajtrács fáj a Forma-1-nek

A korábbi világbajnok úgy véli, a fő problémája a jelenlegi Forma-1-nek az autók kis létszáma.

Komenda Vivien

Fotó: Glenn Dunbar/Williams

A sport az elmúlt három évben két csapatot veszített el, és 2014 év végén nagyon közel volt Marussia is a távozáshoz, ám az utolsó pillanatban sikerült megmenekülniük, és jelenleg Manor néven futnak.

Habár Mansell szerint a jelenlegi éra „fantasztikus”, az 1992-es bajnok szerint a rajtrácson kevés autó sorakozik fel, és ez nem tesz jót a sorozatnak. Emellett azt gondolja, több motorgyártónak kellene jelen lenni a Forma-1-ben.

„Azt gondolom a különbség a jelenlegi és a régi korszak között, amellett, hogy a jelenlegi éra fantasztikus - az autók, a pályák és minden egyéb szempontjából is – az, hogy nem áll 36-40 autó a rajtrácson, ami nem túl jó dolog.” – nyilatkozta a Motorsport.comnak.

„Sajnos nincsen tömött rajtrács. De ez persze nem a csapatok vagy a pilóták hiába, egyszerűen ilyenek a körülmények. Azt gondolom, ha több autó tudna versenyezni, izgalmasabb futamok lennének, és a rajongók is jobban élveznék a versenyhétvégéket.”

„Arra lenne szükség, hogy még több gyártó és motorszállító csatlakozzon.”

Mansell szerint a Forma-1 2017-től ismét „hatalmas” lesz, hiszen a szabályváltozások jót tehetnek a shownak.

„Nagyszerű lesz. A legjobb pilóták odaérhetnek az élre, megmutathatják mire képesek. Az autókon és a gumikon is lesz változtatás, nagyobb szerepük lesz a pilótáknak.”

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!