f1

2016.01.20. 17:49

Pórul járt a McLaren, Capito csak április-május környékén érkezik

Hiába jelentették be Jost Capito érkezését, egyelőre a Volkswagennél folytatja a munkát.

Kovács Noémi

Fotó: McLaren

Még hónapokig tarthat, amíg a wokingi istálló újonnan bejelentett versenyigazgatója felveheti a munkát a McLarennél. Jost Capito ugyanis még mindig a Volkswagen ralis csapatát irányítja és fogja irányítani a következő három-négy ralis hétvégén - egészen addig, amíg olyan utódot nem találnak a helyére, akivel a szakember is elégedett.

"Azért tettük meg a bejelentést, hogy a hír immár hivatalos legyen és gátat szabjunk a pletykáknak. Most azon dolgozunk, hogy megfelelő szakembert találjunk a helyemre. Nem tudom, hogy ez milyen hosszú időt fog igénybe venni, azonban amíg elégedett nem leszek a választással, addig nem megyek sehova sem. Itt leszek Monte Carlóig és még további három-négy ralin vagy még tovább is, nem tudom." - kezdte a szakember.

"Most a szokásos mederben folytatom a munkát a Volkswagennel. Olyan ez, mint a gyereknevelés: egy bizonyos ideig neveled őket, utána viszont engeded, hogy a saját útjukat járják. Szülőként viszont kötelességed meggyőződni arról, hogy a gyermeked jól felkészült az előtte álló dolgokra és most én is ezen dolgozom a Volkswagennel." - folytatta a német szakember.

"Bárki, aki ebben a szakmában dolgozik, tudja, hogy a Forma-1 a Ferrariról és a McLarenről szól és hogy egy olyan lehetőségre, mint a McLaren vezetése, nem lehet nemet mondani. Azok az emberek, akik a mi világunkban élnek, tudják, hogy nem lehet nemet mondani egy ilyen lehetőségre. A McLaren megérdemli, hogy a jelenleginél jobb pozícióban legyen. Mindazonáltal nagyon nehéz volt meghozni ezt a döntést, talán ez volt a legnehezebb döntés a karrierem során és biztosan ez fogja jelenteni a legnagyobb kihívást is. De ez a McLaren.. Én pedig szeretem a kihívásokat." - fűzte hozzá Capito az Autosportnak adott interjújában. Az új versenyigazgató érkezéséig továbbra is Jonathan Neale látja el a teendőket.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!