Hans-Joachim Stucknak egy győzelmen múlt a további Forma-1-es karrierje

Fotók: Varga András

Annak ellenére, hogy Magyarországon kevésbé körberajongott mint a kortárs többi versenyző, német nyelvterületen elég nagy kultja van "Strietzel"-nek. Édesapja a legendás egykori hegyi menő, Hans Stuck volt, aki a II. világháború előtti generáció ismert alakja, és többször is járt Magyarországon, akár a a nemzetközi svábhegyi versenyen is a Horthy korszakban. Hans-Joachim Stuck azonban már forma autózással kezdett, majdnem bajnok lett a Formula 2-ben is egy March-BMW-vel, és hamar jött egy lehetőség a Forma-1-ben is. Mindegyik csapatával tudott pontot szerezni a királykategóriában is, pedig sosem versenyzett top csapatoknál. Niki Laudával annak idején nagy meccsben volt a BMW Procar széria bajnoki címéért, amelyek most újra előbújtak a garázsból, a Red Bull Ringre. Forma-1-es pályafutása után megnyerte a Le Manst is kétszer, illetve túraautó legendává vált. Ausztriában beszélgettünk a roppant lelkes Stuckival.

Vámosi Péter: Édesapád, a hegyi versenyek királya a 30-as években még versenyzett együtt a magyar Hartmann Lászlóval. Mesélt róla esetleg valamit?
Hans Joachim "Strietzel" Stuck: Nem, nem emlékszem... A nevére persze igen a rajtlistákból, meg az eredményekből, de különösebb történetem nincs vele kapcsolatban... vagy már csak nem emlékszem rá.

VP: Hans Stuck ugyanakkor volt Magyarországon is akkoriban versenyeken, erről miket mesélt?
HJS: Persze, de akkoriban Magyarország elég más volt, mint manapság. Akkoriban minden könnyebb volt, mindenki a Földön járt, menőbb is volt az egész. Ugyanakkor mindenki a határon mert autózni. Nem volt semmiféle biztonsági dolog, meg ilyesmi. Magyarországon a versenyzés akkoriban legalább annyira veszélyes volt, mint a Masaryk Grand Prix, nemde? Este mindig össze kellett pakolni a szálláson, hogy ha esetleg nem jössz vissza másnap a verseny után, akkor legalább rend legyen. Ezt mesélte.

VP: Vannak esetleg még képeid ezen időkről?
HJS: Az van, hogy ősszel novemberben nyílik Münchenben a Stuck múzeum. Ennek helyszíne a MotorWorld lesz, amit most is még építenek. Miután édesanyám két éve meghalt, jelen pillanatban mindent bedobozoltam, tehát a kupáit, meg minden egyéb holmiját. Bizonyosan vannak képek, de most magam sem tudom, hogy hol.

VP: Most viszont térjünk rá a Te komoly karrieredre, egy March autóval...
HJS: 1974-ben! Előtte már versenyeztem velük a Formula-2-ben, aztán beállított egyszer Max Mosley januárban az otthonunkba, hogy: "Figyeljetek ide apa és fia! A Jean-Pierre Jarier elmegy a csapattól, és így nincs versenyzőnk. Volna-e kedved versenyezni?" Mondom neki, hogy ugyan, bocsáss már meg, de még soha nem vezettem Forma-1-es autót, de ennek ellenére megcsinálom! Elrepültem Argentínába, először ültem be az autóba, két órával az első edzés előtt. Megcsináltuk az üléspróbát, és már mehettem is. Menő, nem? (nevet)

VP: 1977-ben viszont volt lehetőséged Max régi cimborájával, Ecclestonenal is dolgozni. Milyen volt ő mint csapatfőnök?
HJS: A Bernie-re azt kell hogy mondjam, hogy benne van a valaha volt legjobb csapatfőnökeim közt a top háromban. Nagyon korrekt volt, de most tényleg. Jó is volt vele dolgozni, és ez volt a Forma-1-ben a legeredményesebb évem. Kár, hogy nem folytatódhatott ez tovább, ha megnyertem volna Watkins Glent, lehet hogy ment is volna. A rajtnál azonban szétment a kuplungom, és volt egy balesetem is, és valójában a Forma-1-es karrierem akkor véget is ért. A Bernie azonban mai napig... szóval ha Bernie egyszer a barátod, és nem csinálsz neki szart, akkor mindig is segíteni fog. Pont fél éve történt egy olyan eset, hogy vásároltam egy autót Angliából de átvertek. Bernie viszont mindent elintézett, így nem lett baj. Állati fazon, és mindig segítőkész. Azt se feledjük, hogy a Forma-1 nem lenne ma az ami, nélküle.

VP: Mondhatjuk-e azt, hogy Niki Lauda lett a Te problémád a Brabhamnél, és miatta kellett menned?
HJS: Nem, dehogy! Nem is mentünk együtt.

VP: Dehát ő váltott téged...
HJS: Ezzel tisztában voltam. A Bernie azt mondta Watkins Glenben ahol az első sorban voltam, hogy ha megnyerném ezt a versenyt, akkor tudna érvelni a Martininél, hogy maradhassak. Nekik egy Grand Prix győztes kellett. Sajnos ez nem sikerült... Szomorú, mi? Lehetett volna akár bármi, ha az összejön.

VP: Milyen volt az élet ezután a Shadowban meg az ATS-ben?
HJS: Szar. (nevet) Egyszer ha már vezethetsz egy Brabhamet, ami egy győzelemre is képes autó, akkor nem olyan jó. A Shadownál az volt a probléma, hogy a későbbi Arrowsosok kiváltak belőlük, és így a maradékkal már nem lehetett előre lépni, de az ATS-sel sem lehetett nagyot villantani. Günther Schmid, aki most nem is olyan rég elhunyt, eléggé sajátságosan vezette a csapatot, azt kell hogy mondjam. A vége nekem még egy ötödik hely volt Watkins Glenben, aztán ennyi volt az én F1-es karrierem.

VP: Igaz, hogy lehettél volna akár a Williams pilótája is?
HJS: Bizony, még üléspróba is volt Watkins Glenben, de csak a verseny után, hogy senki se láthassa. 1979-re próbáltunk megegyezni, de az lett volna a megállapodás, hogy mindegyik európai futamra előkvalifikáción kellett volna részt vennem, de bármiféle teszt nélkül, úgy hogy tartalékautó sem állt volna a rendelkezésemre. 1979-ben azonban Schmid rendesen fizetett, én voltam az egyetlen versenyzője, és két autónk volt, és lehetőségek tesztekre is. Persze, most már látható, hogy hibás volt ez a döntés, de akkor ez volt az ajánlat, és elfogadtam.

VP: Jöhet akkor a már várt kérdés: Mi volt a Trio Infernale legdurvább poénja?
HJS: Nos, a legtöbbről nem beszélhetek, mert abból válások lennének, meg perek egész sorozata. Az egyik legjobb móka az egyértelműen Berlinben történt, amikor Poldi herceg úr szobája elé kisebb tüzijátékot raktunk le, majd elindítottuk azt, miközben nem tudtuk azt, hogy volt kiépített tűzoltó rendszer, ami beindult, és eláztatott mindent, másrészt automatikusan jelzett a tűzoltóknak is. Reggeli után felkértek minket a távozásra. Nem volt másnap tehát már szállásunk, mivel épp Funkausstellung (nemzetközi szórakoztatóipari kiállítás - a szerk.) is volt Berlinben, és minden hely foglalt volt. Öt évre ki is tiltottak minket a berlini Kempinski Hotelből. Öt évre!

VP: Elég sokat voltál Le Mans-ozni is, 1972 és 1998 között. A legjobb éveid a Porschéhez köthetőek. Hogy emlékszel ezekre az időkre, és ki volt a kedvenc csapattársad?
HJS: Szóval a Le Mans, az mindig is egy stabil pont volt az életemben, hiszen három verseny létezik, amit versenyzőként meg akarsz nyerni. Le Mans, az Indy 500, vagy a monaco-i Nagydíj. Utóbbit nem nyertem meg, nem ment, Indianapolis meg sosem volt az én ligám. Így aztán a Le Mansnak örülhetek. Amikor 1986-ban először állhattam a dobogó tetején Derek Bellel, aki egyértelműen a kedvenc csapattársam, akkor ezrek jöttek utána hozzám oda, és mondogatták, hogy: "Stucki, megcsináltad!" Egy komoly karrierem volt, remek volt megnyerni az bajnokságot is, de láthattad a legutóbbi Le Mansnál is, hogy mennyire különleges dolog is megnyerni azt a versenyt. Amikor világbajnok leszel, akkor a következő évben ex-F1-es világbajnok, ex-Indycar bajnok, de úgy senki nem fogalmaz, hogy ex-Le Mans győztes. Ha egyszer megnyered, örökké Le Mans győztes leszel.

VP: 1990-ben megnyerted aztán a DTM bajnokságát is, de 1988-ban a magyar futamokon nem voltál ott, ugye?
HJS: Nem, azon nem, de Magyarországon egyszer versenyeztem azt hiszem még túraautó Európa-bajnokságon Walter Brunnal. Egy 6-os BMW-vel. DTM-ben azonban sajnos nem volt lehetőségem a Hungaroringen menni.

VP: Idén szeptemberben is lesz pedig, érdekel esetleg?
HJS: Naná, bár még az is lehet hogy épp a Porschéval lesz elfoglaltságom, de ha lehet, akkor persze hogy kinézek, nem is kérdés! Mindenképp!