2016.12.22. 19:13
Giovinazzit nagyon meglepte a Ferrari érdeklődése
A Ferrari leszerződtette Antonio Giovinazzit, mint harmadik számú pilóta, aki elmondta, hogy sose gondolt arra, hogy valaha felkelti az olasz istálló érdeklődését.
Fotó: GP2 Media Service
Giovinazzi második helyen végzett első GP2-es évében, a szezonban ő tudott a legtöbbször győzedelmeskedni, szám szerint ötször. Előtte a Forma-3-ban versenyzett.
Az olasz pilóta remélte, hogy a sikeres GP2-es szezon után felkelti valamelyik Forma-1-es csapat érdeklődését, de arra nem mert gondolni, hogy az a Ferrari lesz.
„Az olasz nagydíj után egy szimulátoros tesztre hívott a Ferrari, ekkor már elkezdtem hinni abban, hogy ennél a csapatnál köthetek ki.” - mondta Giovinazzi
„Reméltem, hogy az idei GP2-es szezon néhány Forma-1-es csapat érdeklődik majd irántam, viszont engem leginkább a Ferrari érdekelt, és amikor bejelentkeztek értem, nagyon meglepődtem."
„Jelenleg az a dolgom, hogy a szimulátorban teszteljek, és ha szükség lesz rám, akkor készen álljak. Nem lesz kellemes azt nézni, hogy a többiek versenyeznek, míg én a boxban ülök, de a Forma-1 egy új világ lesz számomra, szeretném jól kihasználni ezt a lehetőséget, a lehető legtöbb tapasztalatot gyűjteni, minél jobban megismerni a Ferrari technikai embereit, családias légkört kialakítani velük”
„Remélem, hogy 2018-ban már a pályán is bizonyíthatok.”
Giovinazzi listavezetőként készült a sorsdöntő Abu Dhabi hétvégére a GP2-es bajnokságban, de végül a Premás csapattársa Pierre Gasly szerezte meg a bajnoki címet 8 pontos előnnyel.
Annak ellenére, hogy csalódott volt a vereség után, az olasz elismerte, hogy ez nem változtatott azon, hogy szeretne a Forma-1-be kerülni.
„Nyilván minden pilóta nyerni szeretne, de ha visszatekintek a 2016-os szezon elején kitűzött elvárásaimra, nyugodtan mondhatom, hogy nagyon pozitív szezont zártam. Nem gondoltam volna, hogy az utolsó futamig harcban leszek a bajnoki címért.”
„ Fantasztikus év volt. Mint már mondta, sajnálom azt, hogy éllovasként érkeztem Abu Dhabiba és nem sikerült megszereznem a bajnoki címet, de ez egy nagyon különleges szezon volt. Ha visszamehetnék az időben, semmit se csinálnék másként.”
„Azok a futamok, amiket sikerült megnyernem, azok nagyon sokat nyomtak a latba.”