Foci

2010.09.06. 02:28

Viktória-siker a Taksony ellen

Hátrányból fordítva győzött, és nagyon fontos három pontot szerzett a Taksony otthonában a Viktória FC Szombathely női labdarúgócsapata.

Vastag Nándor

Taksony: KOVÁCS - Barna, Vadas, Schatz (Törteli D., 65.), Ferbert - KAKUSZI, Vidács, Molnár - HEGYI (Széles, 70.), Szabó B. (Törteli A., 44.), Megyes. Edző: Dombó János.

Viktória: Papp - PAS, Tóth E., TÁLOSI, Marsai - Tóth A., Krenács, Rácz - Szarvas (Nagy, 72.), Megyeri (Pulai, 85.), SIPOS (Tóth K., 90.). Edző: Markó Edina.

Gólszerző: Kakuszi a 36., illetve Tóth A. a 48., Megyeri a 61. percben.

Sárga lap: Krenács a 69. percben.

36. perc: Kakuszi a 25 méteres szabadrúgást védhetetlenül csavarta a jobb felső sarokba (1-0).

48. perc: Szarvas bal oldali szöglete után a 16-oson belül ide-oda pattogott a labda, amit végül Tóth Alexandra 2 méterről fejelt a hálóba (1-1).

61. perc: Sipos a bal oldalon az alapvonalig tört előre, laposan visszagurított, és az érkező Megyeri 12 méterről külsővel a kapu bal oldalába pörgetett (1-2).

A Viktória már a mérkőzés elején támadólag lépett fel, de a helyzetek kimaradtak, mert a játékosok pontatlanok voltak a befejezéseknél, valamint Kovács is jól védett. A hazaiak vezető gólja után a vasiak játéka kissé kapkodó lett, de a szünet utáni gyors egyenlítés megnyugtatta őket. Továbbra is uralták a játékot, és a sok helyzetükből még egyet értékesítettek, így szerencsés, de megérdemelt győzelmet arattak. A női bajnokság csak jövő hétvégén folytatódik az U19-es lány labdarúgó-válogatott Európa-bajnoki selejtezője miatt.

Markó Edina: - Nagyon fontos három pontot szereztünk. Pozitívum, hogy hátrányból fordítottunk, de a helyzetkihasználáson még mindig javítani kell.

További eredmények: Femina-MTK 2-5, Győri Dózsa-Újpest 4-1, Nagykutas- FTC 1-3, Hegyvidék-Pécsi MFC 3-0.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!