Foci

2010.11.15. 03:26

Magabiztos siker: Viktória-Taksony 4:0

Az utolsó őszi bajnoki fordulóban magabiztosan győzött a Viktória női labdarúgócsapata a Taksony ellen.

Vastag Nándor

33. perc: Tóth Alexandra 25 méteres lövése után ezúttal a felső lécről pattant vissza a labda, amire Sipos csapott le, és 13 méterről a kapu közepébe bombázott (2-0).

43. perc: Jobb oldali támadás végén Sipos az ötösről fejelt a felső kapufára, majd az ismét elépattanó labdát közelről helyezte a hálóba (3-0).

70. perc: Szarvas jobb oldali beadása után Megyeri 8 méterről, a védőt megelőzve fejelt a léc alá (3-0).

A Viktória nehéz mérkőzésre készült a Taksony ellen, ám a három pont sorsa 45 perc alatt eldőlt. A vasiak jó védekezésből gyors és pontos támadásokat vezettek, amire nem volt ellenszere a vendégeknek. Ráczék szinte hiba nélkül játszottak, és jogosan kerültek háromgólos előnybe. A fordulás után azonban kissé visszavettek a tempóból, így az ellenfél is jobban érvényesült. De igazi helyzetig nem jutott, míg a szombathelyiek negyedik találatukat is megszerezték.

A remekül teljesítő Viktória magabiztos és megérdemelt győzelmet aratott a jó erőkből álló Taksony ellen. Egyelőre a vasi csapat az őszi első, de az MTK-nak van egy elmaradt meccse a PMFC ellen.

Markó Edina: - Az utolsó őszi bajnokin olyan játékot produkáltunk, amire büszkék lehetünk. Az évet szeretnénk szépen zárni, a jó játékot folytatni, és szerdán a Magyar Kupában továbbjutni.

Eredmények: MTK-Femina 3-1, PMFC-Hegyvidék 1-1, FTC-Nagykutas 5-1, Újpest-Győri Dózsa 2-3.

Viktória FC Szombathely-Taksony-Bíró Kert-Modex Busz SE 4-0 (3-0). - Szombathely, 100 néző, NB I-es női labdarúgó-mérkőzés, vezette: Tuczai.

Viktória: Papp - Tischler, TÁLOSI, Tóth E., Marsai (Rába, 75.) - Pas (Pulai, 61.), TÓTH A., RÁCZ - Szarvas, MEGYERI (Tóth K., 83.), SIPOS. Edző: Markó Eda.

Taksony: Kovács K. - Vadas, Vidács, Hegyi (Pintér, 58.), Molnár - Kakuszi (Ferbert, 76.), Megyes, Szabó B., PINCZE - SEBESTYÉN, Fogl. Edző: Dombó János.

Gólszerző: Megyeri a 10. és a 70., Sipos a 33. és a 43. percben.

Sárga lap: Fogl a 73. percben.

1. Viktória FC 13 11 0 2 60- 11 33
  2. MTK 12 10 1 1 57- 9 31
  3. Femina 13 8 2 3 38- 18 26
  4. Taksony 13 7 3 3 31- 14 24
  5. Győri Dózsa 12 6 2 4 26- 21 20
  6. FTC 11 6 2 3 24- 27 20
  7. Pécsi MFC 12 2 2 8 6- 35 8
  8. Hegyvidék 12 2 1 9 12- 40 7
  9. Nagykutas 13 2 1 10 10- 48 7
  10. Újpest 13 0 2 11 11- 52 2

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!