Nekem rang a válogatottság

Három Haladás-nevelt is helyet kapott az osztrákok ellen pályára lépő magyar labdarúgó-válogatott kezdőcsapatában. Ezúttal azonban nem a kapuban kiváló teljesítményt nyújtó Király Gábor, sem a védelem bal oldalán stabilan futballozó Halmosi Péter került a középpontba, hanem első válogatott meccsén a középpálya jobb oldalán mély vízbe dobott Horváth András: a 26 éves futballista érett játékkal és bombagóllal hálálta meg a bizalmat.

- A Haladástól 2002-ben kénytelen voltam távozni, szerettem ugyan Szombathelyen futballozni, de a Bíró Péter fémjelezte Lombard nem tartott igényt a játékomra - idézte fel távozásának körülményeit Horváth András. - Azóta kisebb-nagyobb sikerekkel Sopronban futballozom. Nem állíthatom, hogy könnyű időszak áll mögöttem. Az elmúlt években volt edző, aki bízott bennem, de volt olyan tréner is, aki csak tartalékként számított rám. Játszottam védőt, védekező és támadó középpályást is - remélem, az utóbi poszton megragadok végre. A legutóbbi egy-két szezon viszont kifejezetten jól sikerült: Magyar Kupa-győztesnek vallhatom magam, tavaly házi gólkirály lettem, és ebben az idényben is jól megy a játék. Talán a gólerősségemnek és a kiegyensúlyozott teljesítményemnek is köszönhettem a válogatott-behívót. A társak nagyon segítőkészek voltak, nem csak Király Gabi és Halmosi Peti igyekezett segíteni a beilleszkedésben, például Dárdai és Fehér is mindent megtett, hogy oldja bennem a feszültséget - a pályán is folyamatosan bátorítottak. A válogatott edzőtáborában egyébként jó a hangulat, oldottabb a légkör, ugyanakkor igen szervezett, és megítélésem szerint korszerű tréningeket vezényel a Bozsik-Détári kettős. Bozsik Péter mérkőzés előtt azt kérte tőlem, hogy igyekezzek felérni a kapuhoz, és ha lehetőségem adódik, bátran vállalkozzak lövésekre is - a meccs után pedig csak dicséreteket kaptam. Nagyon remélem, hogy a nemzeti csapatban hosszú távon számolnak velem. Most sokat csörög a telefonom, sorban kapom az SMS-eket, de tisztában vagyok vele, hogy minden csoda három napig tart. Az élet megy tovább, hét végén már bajnokit játszok. A válogatottság nekem egyfajta rangot jelent, ami kötelezi az embert. Tudom, hogy saját csapatomban nagyobbak lesznek az elvárások velem szemben, ugyanakkor az ellenfeleknek és a szurkolóknak is be kell bizonyítanom, hogy nem véletlenül húzhattam magamra a címeres mezt. Ezen leszek, ha kell, a jövőben kettőzött erővel hajtok majd. Nagy álmom vált valóra azzal, hogy válogatott lettem. Másik álmom, hogy külföldön futballozhassak. Még hároméves szerződés köt a Sopronhoz, de igyekszem olyan teljesítményt nyújtani a válogatottban és a klubomban is, hogy felfigyeljenek rám.

- A Haladástól 2002-ben kénytelen voltam távozni, szerettem ugyan Szombathelyen futballozni, de a Bíró Péter fémjelezte Lombard nem tartott igényt a játékomra - idézte fel távozásának körülményeit Horváth András. - Azóta kisebb-nagyobb sikerekkel Sopronban futballozom. Nem állíthatom, hogy könnyű időszak áll mögöttem. Az elmúlt években volt edző, aki bízott bennem, de volt olyan tréner is, aki csak tartalékként számított rám. Játszottam védőt, védekező és támadó középpályást is - remélem, az utóbi poszton megragadok végre. A legutóbbi egy-két szezon viszont kifejezetten jól sikerült: Magyar Kupa-győztesnek vallhatom magam, tavaly házi gólkirály lettem, és ebben az idényben is jól megy a játék. Talán a gólerősségemnek és a kiegyensúlyozott teljesítményemnek is köszönhettem a válogatott-behívót. A társak nagyon segítőkészek voltak, nem csak Király Gabi és Halmosi Peti igyekezett segíteni a beilleszkedésben, például Dárdai és Fehér is mindent megtett, hogy oldja bennem a feszültséget - a pályán is folyamatosan bátorítottak. A válogatott edzőtáborában egyébként jó a hangulat, oldottabb a légkör, ugyanakkor igen szervezett, és megítélésem szerint korszerű tréningeket vezényel a Bozsik-Détári kettős. Bozsik Péter mérkőzés előtt azt kérte tőlem, hogy igyekezzek felérni a kapuhoz, és ha lehetőségem adódik, bátran vállalkozzak lövésekre is - a meccs után pedig csak dicséreteket kaptam. Nagyon remélem, hogy a nemzeti csapatban hosszú távon számolnak velem. Most sokat csörög a telefonom, sorban kapom az SMS-eket, de tisztában vagyok vele, hogy minden csoda három napig tart. Az élet megy tovább, hét végén már bajnokit játszok. A válogatottság nekem egyfajta rangot jelent, ami kötelezi az embert. Tudom, hogy saját csapatomban nagyobbak lesznek az elvárások velem szemben, ugyanakkor az ellenfeleknek és a szurkolóknak is be kell bizonyítanom, hogy nem véletlenül húzhattam magamra a címeres mezt. Ezen leszek, ha kell, a jövőben kettőzött erővel hajtok majd. Nagy álmom vált valóra azzal, hogy válogatott lettem. Másik álmom, hogy külföldön futballozhassak. Még hároméves szerződés köt a Sopronhoz, de igyekszem olyan teljesítményt nyújtani a válogatottban és a klubomban is, hogy felfigyeljenek rám.

- A Haladástól 2002-ben kénytelen voltam távozni, szerettem ugyan Szombathelyen futballozni, de a Bíró Péter fémjelezte Lombard nem tartott igényt a játékomra - idézte fel távozásának körülményeit Horváth András. - Azóta kisebb-nagyobb sikerekkel Sopronban futballozom. Nem állíthatom, hogy könnyű időszak áll mögöttem. Az elmúlt években volt edző, aki bízott bennem, de volt olyan tréner is, aki csak tartalékként számított rám. Játszottam védőt, védekező és támadó középpályást is - remélem, az utóbi poszton megragadok végre. A legutóbbi egy-két szezon viszont kifejezetten jól sikerült: Magyar Kupa-győztesnek vallhatom magam, tavaly házi gólkirály lettem, és ebben az idényben is jól megy a játék. Talán a gólerősségemnek és a kiegyensúlyozott teljesítményemnek is köszönhettem a válogatott-behívót. A társak nagyon segítőkészek voltak, nem csak Király Gabi és Halmosi Peti igyekezett segíteni a beilleszkedésben, például Dárdai és Fehér is mindent megtett, hogy oldja bennem a feszültséget - a pályán is folyamatosan bátorítottak. A válogatott edzőtáborában egyébként jó a hangulat, oldottabb a légkör, ugyanakkor igen szervezett, és megítélésem szerint korszerű tréningeket vezényel a Bozsik-Détári kettős. Bozsik Péter mérkőzés előtt azt kérte tőlem, hogy igyekezzek felérni a kapuhoz, és ha lehetőségem adódik, bátran vállalkozzak lövésekre is - a meccs után pedig csak dicséreteket kaptam. Nagyon remélem, hogy a nemzeti csapatban hosszú távon számolnak velem. Most sokat csörög a telefonom, sorban kapom az SMS-eket, de tisztában vagyok vele, hogy minden csoda három napig tart. Az élet megy tovább, hét végén már bajnokit játszok. A válogatottság nekem egyfajta rangot jelent, ami kötelezi az embert. Tudom, hogy saját csapatomban nagyobbak lesznek az elvárások velem szemben, ugyanakkor az ellenfeleknek és a szurkolóknak is be kell bizonyítanom, hogy nem véletlenül húzhattam magamra a címeres mezt. Ezen leszek, ha kell, a jövőben kettőzött erővel hajtok majd. Nagy álmom vált valóra azzal, hogy válogatott lettem. Másik álmom, hogy külföldön futballozhassak. Még hároméves szerződés köt a Sopronhoz, de igyekszem olyan teljesítményt nyújtani a válogatottban és a klubomban is, hogy felfigyeljenek rám.