Gazdaság

2009.02.04. 03:28

Válság: újabb leépítések előtt

<b>Szombathely </b> - Vasban csak januárban több mint 1500 fővel nőtt az álláskeresők száma, összlétszámuk megyénkben már meghaladja a 10 ezret. És a leépítéseknek még korántsincs vége.

Kiss Tamás

Minderről dr. Kovács Péter, a Nyugat-dunántúli Regionális Munkaügyi Központ szakmai főigazgató-helyettese számolt be a Vas Megyei Kereskedelmi és Iparkama tegnapi kibővített elnökségi ülésén. A szakember persze a miértekre is kitért. Elmodta például, hogy a megyében gazdaság- és foglalkoztatásszerkezeti szempontból is rendkívül magas (40 százalék fölötti) a válság által leginkább sújtott feldolgozó-, s azon belül is a gépipar koncentrációja, ezért borítékolható, hogy újabb cégek válnak meg dolgozóiktól.

A számokra térve dr. Kovács Péter elmondta, hogy tavaly októberig a 2007-es átlag alatt mozogtak a munkanélküliségi jelzőszámok, az év utolsó két hónapjában azonban felgyorsult a növekedés. Októberhez képest novemberre 9, novemberről decemberre pedig 11 százalékkal nőtt a regisztrált álláskeresők száma. A tendencia aztán januárban is csak annyiban változott, hogy dinamikusabbá vált, egész pontosan 18 százalékos lett a növekedés, s bár a végső adatokra még várni kell, immár biztosan tudható, hogy a regisztrált álláskeresők száma januárban több mint 1500 fővel nőtt, s összességében 10 ezer fölé kúszott. (December végén 8449 álláskeresőt tartott nyilván a munkaügyi szervezet.)

Dr. Kovács Péter szavai - bár a lehetőségekhez mérten próbált optimista lenni - arra figyelmeztettek, hogy a feldolgozóipar mellett más ágazatokba is begyűrűzik a recesszió. Példaként a szolgáltatóipart említette, s azt sem rejtette véka alá, hogy látva a nehézségeket, az önkormányzatok működési körébe tartozó intézményeket is eléri a létszámleépítés .

Talán 2009 végén lehet már némi konszolidáció, 2010-ben pedig feltűnhet a fény az alagút végén, fogalmazott a szakember, hozzátéve: Magyarország kilábalását jelentős eladósodottsága mellett az is nehezíti, hogy a szigorú költségvetési kényszer miatt igencsak szűk a kormány mozgástere.

Hogy akkor miben bízhatunk?

Dr. Kovács Péter szerint leginkább abban, hogy legnagyobb partnerünk, Németország erőteljesen függetleníti gazdaságát az USA-tól, s ugyancsak az állam beavatkozásai révén felpörgeti a saját belső fogyasztását. Ez a magyar gazdaságra is jótékony hatással lehet, s dr. Kovács Péter szerint a vállalkozások túlélését a megjelent, illetve a megjelenésre váró munkahely-megőrzési pályázatok is segíthetik. Annak ellenére is, hogy a döntéshozók nincsenek könnyű helyzetben, amikor arról határoznak, hogy mely ágazatok mely cégeit muszáj, illetve, hogy milyen - hosszú távon nem piacképes - tevékenységeket nem szabad támogatniuk.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!