Gazdaság

2009.05.12. 02:29

Élesedik a verseny az utazási irodák között

Budapest - Akár több mint tíz százalékkal csökkenhet az utazási vállalkozások száma, főként a kiutaztatással foglalkozó utazási irodák kerülnek nehéz helyzetbe - mondta Kovács Miklós turisztikai szakállamtitkár.

Vas Népe

A gazdasági válságban erősödő piaci versenyben a hivatalosan bejegyzett hazai utazási irodák száma az év eleji ezeregyszázról ezer alá is csökkenhet, de lesznek olyanok is, amelyek csak időlegesen szüneteltetik tevékenységüket. Sok iroda várakozó állásponton van, mert a válság miatt még későbbre tolódnak ki az utazási döntések, ami nem kedvező, mivel az utazásszervezők a szezonra nem tudnak kellően tervezni. Ugyanakkor az utazási piac ezáltal át is alakul, az utazóknak is érdekük, hogy a jelentős tapasztalattal rendelkező, megbízható vállalkozások nagyobb arányban működjenek az utaztatási piacon.- A válság lehetséges pozitív hatásainak kiemelése azonban semmiképpen nem jelenti azt, hogy a turizmus nyertese lehet a gazdasági válságnak - hangsúlyozta Kovács Miklós. - Legfeljebb lesznek olyan területek, amelyek a válságnak kisebb mértékben válnak veszteseivé. De az élesedő verseny hatására például éppen az utazási irodák piacán megvan a veszélye annak, hogy növekszik a feketén utaztatók száma. A hatóságok folyamatosan figyelik a piaci jelenségeket, és igyekeznek kiszűrni az utasok biztonságát veszélyeztető illegális vállalkozásokat. Az is tény, hogy a válsághelyzet az utazóktól is nagyobb fogyasztói tudatosságot, óvatosságot igényel. A forgalom csökkenése a szálláshelyeket és a többi turisztikai ágazatot is érinti. A folyamatban lévő szállodafejlesztések nem torpantak meg, sőt, több alapkőletételre is sor került, eszerint nem gondolták meg magukat a befektetők, és számítanak a mihamarabbi fellendülésre. Az uniós pályázatoknál a saját erő megteremtése lehet kérdéses, adott esetben azonban kormányzati segítséggel, kedvezményes hitellehetőséggel, előleggel, gyorsabb ügyintézéssel segítik majd a pályázókat - emelte ki Kovács Miklós -, semmiképpen nem szeretnénk, ha ezek a fejlesztési pénzek elvesznének az ágazat számára. A vendéglátó vállalkozások kilátásait a vendéglátó szakmai szervezetek pesszimistábban ítélik meg, tartanak attól, hogy az adószabályok változása a szakmában erőteljesebb visszaesést okoz majd. A szakállamtitkár úgy véli, e területen még sok a nyitott kérdés, így korai lenne prognózist alkotni.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!