Gazdaság

2016.05.04. 07:52

Jeget szedtek ki a repce virágából Körmendnél

Volt, ahol megmaradt, de a legtöbb helyen elfagyott a repce Vas megyében. A fagykár több helyütt jelentős.

Simán Klára

- Elég nagy területen, mintegy 210 hektáron vetettünk idén repcét, és mivel ezek a táblák elszórtan helyezkednek el, így van, ahol megúsztuk a fagykárt – erről számolt be Csiszár István. Ami a konkrét adatokat illeti: legkevesebb 10 százalékos, de van, ahol eléri a 30 százalékot is a kár.

Fotó: Szendi Péter

- A virágok a fagyokat követő napokon lekókadtak, sőt még jeget is szedtem ki belőlük, azonban a nagyobb gond a terméskezdeményekben keletkezett: a virágzásban elmaradt repcenövény még regenerálódhat valamelyest, viszont a megsárgult terméskezdeménynek vége – mondta az ügyvezető. Csiszár István hozzátette, hogy információik szerint Szlovákiában még rosszabb állapotba került a repce, jelentős része elfagyott. Ennek következménye lesz, hiszen a felvásárlók is számolnak a terméskieséssel – vagyis drágul a repce.

A Ság hegy és a Kissomlyó megúszta a fagykárt, alig sérült eddig a növény. A Kőszeg környéki táblákon is elvétve hagyott nyomot a hideg.

Április második felében jelentős károkat okozott a hajnali fagy Vas megyében – adott hivatalos összegzést kérdésünkre dr. Pusztavámi Márton, a Nemzeti Agrárkamara Vas Megyei Szervezetének elnöke. Volt, hogy a megye egész területén -2, -3 Celsius fok volt reggel, és ez már jelentősen károsította a növényeket, elsősorban a gyümölcsösöket, szőlőültetvényeket. Több térségből jelezték, hogy a dió nagy része is károsodott – áll a jelentésben.

A gazdálkodóknak a fagykár észlelésétől számított 15 napon belül kell bejelenteni a kárt a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) honlapján elérhető Mezőgazdasági Kockázatkezelési Rendszerben (MKR). A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) támogatja azt a jogszabálymódosítási tervezetet, amelynek értelmében az eddigi 15 nappal szemben az egységes kérelmek szankciómentes beadási határideje utáni 5 napig még bejelenthető lenne a fagykár – erre hívta fel a figyelmet az elnök. Hozzátette, hogy a NAK falugazdászai a fagykár által érintett gazdák egységes kérelmének benyújtását soron kívül intézik, mivel a kérelem benyújtása után válik elérhetővé a kárbejelentő felület.

A gazdálkodók a tavaszi vetések vége felé járnak, a munka jó ütemben halad. A talajból, különösen a felső rétegből sok helyütt hiányzott a nedvesség, ezért az elmúlt napokban lehullott csapadék jót tett a vetéseknek.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!