2014.01.27. 17:45
A Haladás kikapott kínai riválisától
Belek - Első törökországi edzőmeccsén a kínai elsőosztály második helyén álló Shandong Lunengtől 2-0-ra kikapott a Haladás.
A Haladásban Guzmics comb-, Nagy combhajlítóizom-sérülés miatt hiányzott, és nem játszott a beteg Iszlai és a fogával kínlódó Radó sem.
A mérkőzés elején kicsit fásultan mozgott a szombathelyi csapat, a 4. percben Rózsa védett ziccert. Két perc múlva egy jobb oldali beadás után Li-Szong-Ji nyolc méterről a jobb alsó sarokba lőtt (1-0). Felébredt a vasi együttes, paprikássá vált a találkozó. A 31. percben egy kontra végén Medgyes bal oldali beadását Schimmer százszázalékos ziccerben, nyolc méterről nem találta el rendesen, a védő a bal kapufa mellé lőtt. Támadásban maradtak a vasiak, az utolsó passzokat azonban gyakran elrontották. A 39. percben Dvorschák kezére pattant a labda a tizenhatoson belül – tizenegyes. A büntetőt Li-Szong-Ji a jobb sarokba helyezte (2-0).
Szünet után fölénybe került a Haladás, szép támadásokat vezetett, Gyurján rendre jól húzta meg a jobb oldalt, és beadásai is pontosak voltak. Előbb Halmosi, majd a 75. percben Schimmer jobb oldali beadását Ugraii fejelte négy méterről a kapu fölé. A 83. percben Halmai bólintott öt méterről a léc fölé. Az utolsó tíz percben aztán Gyűrű is bemutatott két bravúrt.
A második félidőben kimondottan jól futballozott az Artner-legénység, amelynek a helyzetei is megvoltak. A pörgős meccsen a vasiak mezőnyben teljesen egyenrangú ellenfelei voltak a kínaiaknak.
– Egy nagyon jó csapattal játszottunk, az első 15–20 perc kicsit gyengébbre sikerült. Ettől kezdve viszont uraltuk a meccset, három százszázalékos ziccerünk is akadt, sok szép akciót vezettünk. A hozzáállással és a játékunkkal elégedett voltam, az edzőmérkőzés elérte a célját, odahaza ilyen kaliberű csapattal nem tudunk játszani – értékelt Artner Tamás.
Shandong Luneng (kínai) – Szombathelyi Haladás 2-0 (2-0)
Belek, felkészülési labdarúgó-mérkőzés, vezette: Szokolov.
Haladás: Rózsa (Gyűrű, 46.) – Schimmer (Zsirai, 73.), Dvorschák (Jagodics M., 65.), Devecseri, Bosnjak (Tóth P., 46.) – Fehér, Simon – Medgyes (Gyurján, 46.), Németh M. (Szakály, 65.) Halmosi – Ugrai (Halmai, 79.). Edző: Artner Tamás.