2022.12.13. 15:38
Tizenéves fiú ölte meg az anyját Fülöpjakabon
Brutális állapotban találtak rá egy nő holttestére Fülöpjakabon. Gyorsan kiderült, hogy az asszonyt megölték, méghozzá a saját gyereke.
Illusztráció
Forrás: Shutterstock
Fotó: FOTOKITA
Bejelentés érkezett hétfő délután a rendőrségre, miszerint egy fülöpjakabi férfi holtan találta ágyukban élettársát. A helyszíni és halottszemle során kiderült, hogy a holttest fején található sérülések bántalmazástól származtak. A bűncselekmény elkövetésének gyanúja a sértett fiatalkorú fiára terelődött, aki ismeretlen helyen tartózkodott. A szökésben lévő fiú felkutatása eredményre vezetett, őt 23 óra 25 perckor Sajókazán fogták el a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei rendőrök – írja a police.hu nyomán a baon.hu.
A fiút emberölés gyanúja miatt őrizetbe vették a Bács-Kiskun megyei nyomozók, akik kezdeményezik letartóztatását.
A fülöpjakabi önkormányzat is reagált a tragédiára a Facebook-oldalán: „Borzasztó tragédia történt Fülöpjakabon, amire hosszú évek óta nem volt példa. A rendőrségi közleményben szereplő tényt annyiban egészítenénk ki, hogy a család munkavállalás miatt Borsod megyéből költözött ideiglenesen a falunkba pár hónapja. Az már a nyomozás kezdetén kizárható volt (a gyorsan terjedő rosszhírkeltés ellenére), hogy migránsok tették volna a borzalmat, de ettől függetlenül kérünk mindenkit, hogy legyen nagyon elővigyázatos, és tartsa zárva az ajtaját!” – olvasható a bejegyzésben.
Krimi
- Itt vannak a Skandináv lottó nyerőszámai a 21. héten
- Verőcei tragédia: előkerült a legfiatalabb áldozat holtteste
- Döntött a bíróság, letartóztatták a verőcei tragédia szállodahajójának kapitányát
- Hatalmas gázrobbanás Tapolcán: 102 lakást kellett kiüríteni (videó)
- Ezért nem vehették észre a verőcei tragédiát a szállodahajón