Körkép

2024.05.22. 20:04

A június elsejei Békemenetről megkérdeztük Vas vármegye országgyűlési képviselőit

A június elsejei Békemenet részleteit ma délelőtt ismertették Budapesten a szervezők. Az eseményen ott lesz Orbán Viktor miniszterelnök is, aki beszédet mond majd. A gyülekező 11 órakor lesz a Lánchíd lábánál a pesti oldalon és a menet a Margitszigetre tart. Több százezer embert várnak a rendezvényre, amelyről megkérdeztük a Vas vármegyei országgyűlési képviselők véleményét.

Vaol.hu

Forrás: VN

Dr. Hende Csaba országgyűlési képviselő, parlamenti alelnök elmondta:

- Európa egyértelműen fordulóponthoz érkezett. Éppen a minap olvastam brit tábornokok elemzését, melyben tíz lépésben vezették le, hogy a jelenlegi helyzet miként juthat el szinte törvényszerűen a III. világháborúhoz. Ennek megakadályozásánál ma nincs fontosabb, azaz a béke ügyét kell képviselnünk, ki kell állnunk mellette. Most nyer igazi értelmet a Békemenet elnevezés. Fel kell hívnunk a figyelmet az azonnali tűzszünet és a béketárgyalások fontosságára, úgy hogy Magyarország a római pápával és Szlovákiával közösen áll ki ezek mellett. Bízunk abban, hogy Európában békepárti fordulat következik be, mert az itt élő népekre komoly veszélyt jelent az orosz-ukrán háború eszkalációja. A vérontást be kell fejezni és azonnal tárgyalóasztalhoz kell ülniük a feleknek, mert inkább ezer óra eredménytelen tárgyalás, mint egy óra tüzérségi párbaj.

Ágh Péter, Észak-Vas országgyűlési képviselője, az Építési és Közlekedési Minisztérium államtitkára így vélekedik a margitszigeti Nagyrétre szervezett Békemenetről:

– Ha valamikor, akkor most ki kell állunk a békéért. Meg kell mutatni, hogy fontosak az értékeink, és meg kell védeni őket. A veszélyek korában élünk, ezért higgadtan meg kell mutatnunk, hogy nem engedünk senkinek, aki veszélyezteti hazánk és gyermekeink, unokáink jövőjét. Láthatjuk, hogy ma mindenki, aki a Fidesszel szemben áll, az a háború pártján van. Ezért aki békét akar, azt várjuk a Békemenetre, és aki békét akar, az a Fideszre szavaz június 9-én.

V. Németh Zsolt országgyűlési képviselő, államtitkár, miniszterelnöki biztos úgy fogalmazott:

- Az első Békemenet szervezői egészen biztosan nem gondoltak arra, hogy egyszer ennek a névnek majd kitüntetett jelentősége is lesz. Nem csak átvitt értelemben, hanem a szó szoros értelmében is. Létkérdésünkké válik a béke, ezért is fontos, hogy minél nagyobb számban összegyűljünk a Békemeneten, hogy demonstráljuk, hogy Magyarország meghatározó többsége elkötelezett a béke – és így a Fidesz – mellett.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában