Mágián túl: finisben az építkezés

2018.09.16. 11:30

Télre elkészül Nagy Jonathan új otthona – megnéztük, hol tartanak az előkészületek

Tavaly nyáron látott neki az építkezésnek Nagy Jonathan, a háza egy évvel később már a finisnél tart: ottjártunkkor érkeztek meg a padlólapok a házhoz.

Nemes Judit

Az épületet nem volt egyszerű megtalálni a lakóparkban, a hangulatos utcákban kanyarogva azonban megértettük, miért esett a városnak erre a részére a választása, hogy ideköltözzön majd családjával.

Egy csettintésre elkészült a ház
Fotó: Nagy Jácint/ Vas Népe

– Az alaprajz megtervezésénél fontos szempont volt, hogy fiatalos, modern kialakítása legyen, a szobák elrendezését és a gépészeti megoldásokat tekintve egyaránt. Eleve nagy, 200 négyzetmétert meghaladó házat képzeltünk el, és sikerült is ezt megvalósítani – tudtuk meg az ifjú tulajdonostól, aki hozzátette, hogy születésétől fogva családi házban lakott, el sem tudta volna képzelni, hogy felnőttként ne ilyenben élje az életét.

a belső kialakítást szemlélteti,
éppen a nappali látványtervét
vette elő
Fotó: Nagy Jácint/ Vas Népe

A bejárati ajtón belépve oldalt dolgozószoba, balról vizesblokk, szemben hatalmas nappali tárul elénk – mondta el Jonathan, aki mutatott nekünk látványterveket arról, hogy a most még üres, bevakolt falak övezte tér hogyan mutat majd: de nemcsak a nappaliról, hanem a háló- és fürdőszobáról, a konyháról is látunk szemet gyönyörködtető mintafotókat.

a gardróbjuk dizánjának
tervébe avatott be minket

A nappalival egy légtérben kapott helyet a konyha: előbbit hatalmas ablakfelület világítja be, utóbbin hosszúkás ablakokon kúszik be a fény. A lakás lelkét, a nappalit, sötétedést követően felülről álmennyezetbe épített spotlámpák világítják majd meg. Letisztult formavilágot terveztek Jonathanék a közösségi terekbe, ahol barátaikat, vendégeiket fogadhatják. A privát lakrész helyiségei közül a hálószoba tér el dizájnban a többitől, az afrikai hangulatot áraszt majd: a padlótól a plafonig visszaköszönnek a stílus jegyei, ötvöződve az egész házat átszövő minimállal. A lakás leghátsó részében a fürdőszoba található: burkolatának nem a hagyományos fényes csempét vagy mozaikot választották, hanem nagy, körülbelül 50x50 centiméteres matt, szürke lapokat. Mégsem lett szürke és dobozszerű a fürdő, egy nagyobb és egy kisebb ablak megtöri a sötét színű és nagy burkolólap komorságát.

Az uralkodó színek a barnák, a szürkék és a világos árnyalatok lesznek. A bűvésztől megtudtuk, a ház várhatóan télre készül el, akkor be is költöznek, közben pedig az udvarban próbatermet is felhúznak, ami raktárnak és a trükkök begyakor­lá­sá­nak is helyet ad majd.

Ezek is érdekelhetik