Vörös Lívia keze alól művészpalánták generációi kerültek ki a Váciban

Minden magától értetődő

Gratulálok nekik, és gyorsan belevágok a közepébe, folyamatosan kérdezek. Kicsit óvatosak, először nem igazán akarnak válaszolni. Minden magától értetődő, rajzolnak, festenek, dolgoznak és kész. Még az sem meglepő, ha sorozatban nyernek, kicsit talán hozzá is szoktak a jó eredményekhez. Vörös Lívia, a rajztanáruk szívesen mesél a gyerekekről. Egytől egyig jól ismeri őket, látja, melyikük miben erős, hol szorul bátorításra. Azt mondja, számára mindig egyértelmű volt a pályázás, hiszen a művészeti tevékenységhez az eleve hozzátartozik. Úgy fogalmaz, hogy az pont olyan, mint amikor egy énekes színpadra lép. Jó, ha csodás a hangja, de ennek csak akkor van értelme, ha más is hallja, amit előad. Szereti, ha jól szerepelnek a gyerekek egy megmérettetésen, ilyenkor öröm mosolygós arcokat látni. Sokat pályáznak és a tanulók gyakran állhatnak a képzeletbeli dobogóra. A gyerekeknek lépést kell tartaniuk a művészeti oktatás kihívásaival, a megváltozott befogadói magatartással. Az utóbbi évtizedekben ugyanis rengeteget változott a vizuális kultúránk. A tanárnő azt mondja, ha teheti, eljár országos díjkiosztó ünnepségekre, figyeli a trendeket, hogy milyen irányzatok, mely technikák élveznek éppen előnyt, melyek a divatosabbak. Bár a maga részéről ez kevésbé érdekli, sokkal fontosabb számára a lényeglátás.

Megváltozott a világ

Az utóbbi években az a legnagyobb kihívás, hogy bizonyos pályázatokon nevük van, és ennek meg kell felelni. Szerintem ez irgalmatlanul nagy teher, de ezzel együtt persze rangot is jelent. Volt egy időszak, amikor a számítógépes grafika számított a legmenőbbnek, ők igyekeztek is beépíteni a tananyagba, most ez az irányzat kicsit alábbhagyott. Képeket mutat, amelyek témája, hogyan képzelik el a gyerekek Tündér-országot. Harsány, gyönyörű lepkék szállnak a képen, szivárvány, vízesés, naplemente! Nincsenek fő hangsúlyok a képen, néha nehezen szelektálnak. Ez a megváltozott világ eredménye, rengeteg inger éri őket, ott a tablet, a tévéreklámok, az okostelefon, már az ünnepségeken is elvárják, ha zene szól, és valamilyen filmvetítéssel színesítik az előadást. Ez ellen nem kell semmit tenni, elfogadjuk a kor kihívásait és alkalmazkodunk, ebből hozzuk ki a legjobbat. Közben a tanárnő volt tanítványai közül Vörös Máté tanár urat említi a művészetiből, hogy milyen jó, amikor a gyerekeit hozzá küldheti továbbfejlődni, meg beszél arról is, hogy talán kevés a művészetoktatásra szánt idő, szeretné, ha több vetélytársa lenne, versengenének a jó tanítványokért.

Könnyen megindul a fantáziájuk

A rajztehetség viszonylag későn derül ki, előfordul az is, hogy csak tizenhat évesen látható, hogy valakinek ez lesz az útja, persze egészen kicsiknél is lehet nagy a siker. Lánya, Pócza Lilla művészetterapeuta, grafikus már egészen kis korában kiállított, olyan személyiségnek köszönhetően, aki jó szemmel látta meg a tehetséget. Kovács András azt meséli, neki lelkesítő a rajzolás, csak embert ne kelljen rajzolni. Technikailag nehéz, nem szereti, ha feltétlenül festeni kell. Ez tehát Andris mumusa, de arra a kérdésre, hogy másoknak is nehéz-e ez a feladat, több kéz is magasba lendül. Horváth Anna szerint a rajzórákban az az öröm, hogy Lívia néni történeteket mesél, még vicceket is mond néha, abszolút élvezetessé teszi a rajzórát. Megindítja a fantáziájukat.

A fiúk ügyesebbek?

Grünfeld Ádám azt mondja, hogy ha van egy nehezebb feladat, akkor, ha nem tudják megcsinálni vagy nem szeretnék, akkor Lívia néni mindig támogatja őket, azt mondja, hogy menni fog és a végére mindig sikerül megoldani. Ádámnak a járműveket nehéz jól megragadnia. Az Álomút pályázat nyerteseként persze azért megy neki, csak nem szabad feladni. A tapasztalat szerint a fiúk ügyesebbek rajzban, mert jobb a térlátásuk, de a vácisok esetében ez nem így van, itt több a lány. Kosztrub Laura klasszikus kitűnő tanuló, mindig mindenben meg akar felelni, neki kihívás egy vázlat elkészítése, de amikor már a kidolgozás a fontos, ott tart a munka, akkor Laura kinyílik és remekművet alkot, meséli tanárnője. A gyerekeknek fontos, hogy Lívia néni felszabadítsa őket. Laura képén egy ember volt látható, aki az útépítést irányította, fehér zsírkrétával vonalakat rajzoltak, és úgy festették meg, azáltal a zsírkrétával húzott csíkok megmaradtak. A fiúknak fontos a rajzolás, szerették a felkészülést. Alex később kapcsolódott a munkába, neki nagyon kellett küzdeni, egyéni látásmódja van. Dávid kifejezetten tehetséges rajzból, Vörös Lívia nagy fájdalma, hogy nem ezen a területen tanul tovább. Szakácsnak készül, az Orlayba megy, imád főzni!

Zsankó Petra nagyon szeret rajzolni, de a tanárnő azt mondta neki, hogy jól is megy, aztán a rajzát mégiscsak visszaadta, hogy nem igazán jó. Nehéz témát választott, ’56-tal kapcsolatos képen a tömeget jelenítette meg a lyukas zászlóban, mindezt monotípia technikával. Amíg nem volt kivehető jól az alak, javítania kellett. Mindig újabb színnel dolgoztak, több réteget vittek fel a papírra.

A legkisebb nyertes, Udvardy Gergely folyton Pokemont rajzolt, de pár hónapja abbahagyta, mert tanárnője erre kérte. Nem akarta, hogy túlságosan egy irányba fejlődjön a gondolkodása, azóta már tájképei is lettek. Szakály Saci Mátyás királyt álmodta képbe. Neki Heni néni, a magyartanár segített megismerni az igazságos király életét. Horváth Csenge szeret dolgozni, örül, ha az osztálytársai büszkék rá, rendőrnek készül, és a premontrei gimnáziumban akar továbbtanulni. Szigeti Lilla építész akar lenni, már elsős korában mondta, hogy belsőépítész lesz. A családban megvan a tehetség, a nővére a művészetibe jár. Öntudatos, őt már senki sem térítheti el az útjától!