Egészséges étrenddel a sikerért

2020.11.30. 20:00

A szombathelyi Kiss Virág fél év alatt 25 kilogrammtól szabadult meg

Rendszeres olvasóink már megszokhatták, hogy időről időre beszámolunk a szombathelyi életmód-tanácsadó, Seprenyi Fanni ügyfeleivel közösen elért sikereiről. Ezúttal Kiss Virág történetével ismerkedhetnek meg.

Polgár Patrícia

A lány nemcsak 25 kilogrammtól szabadult meg fél év alatt, de egészségi állapota is sokat javult az elmúlt néhány hónapban.

Virág története a gimnáziumban kezdődik, ugyanis a győri lány akkor kezdett el fogamzásgátlót szedni, aminek a következtében felborult a hormonháztartása. Falási rohamai lettek, hízni kezdett. Hiába hagyta el teljesen a fogamzásgátlót, évről évre többet mutatott alatta a mérleg. – Egyre ritkábban mertem mérlegre állni. Nem értettem, mi történik a testemmel. Félévente feljött körülbelül öt kilogramm, pedig azt hittem, hogy mindent jól csinálok. Sok zöldséget és főleg gyümölcsöt ettem: mandarint, almát, banánt.

Reggelire rendszeresen vagy zabkását vagy teljes kiőrlésű szendvicseket ettem. Igyekeztem kevesebb cukrot bevinni a szervezetembe és sportolni. Persze, néha csaltam is és iszogattam a barátaimmal. De a végeredmény mindig ugyanaz volt: már megint nagyobb nadrágot kell venni, már megint többet mutat a mérleg – panaszkodik a lány.

Kiss Virág fél év alatt 25 kilogrammtól szabadult meg
Fotó: VN/Kiss Virág

Mint mondja, több nevesebb táplálkozás-tanácsadóhoz fordult segítségért, de sosem járt sikerrel. Fannira fél évvel ezelőtt talált rá a közösségi médiában. Azonban az ő programjába sem mert rögtön belépni: félt a kudarctól, ezenkívül elvesztette az állását is, nem volt benne biztos, hogy megengedhet magának egy nagyobb kiadást, ami ráadásul nem is biztos, hogy sikerre vezeti. Végül párja támogatásával belevágott az életmódváltásba.

Évről évre többet mutatott a mérleg

– Ő végigkísérte a hízásom az elejétől. Tudta, hogy semmire nem vágytam jobban, mint hogy lefogyjak, és hogy sok problémám ebben gyökerezett. Utáltam régi ismerősökkel találkozni, mondván, hogy mit szólnak hozzá, hogy megint híztam. Én, aki testnevelés tagozatra jártam, mindig sportoltam, figyeltem arra, hogy mit eszek és mégis sikerült negyven kiló felesleget felszednem. Bár szerencsés voltam és egyenletesen híztam, az ilyen mértékű súlygyarapodás mégis meglátszik. Minden félelmem, minden hangulatingadozásom ebben gyökerezett – meséli Virág.

A lánynak közben több egészségügyi problémával is meg kellett küzdenie: alvászavarban, refluxban és endometriózisgyanús tünetektől szenvedett. – Azzal a kikötéssel kezdtem el a programot, hogy ez az utolsó, amibe pénzt fektetünk, ha sikerül, ha nem. Szerencsére azt mondhatom, hogy ez életem eddigi legjobb befektetése! Fél éve csinálom a programot és megszabadultam 25 kilótól. Annyira boldog vagyok, hogy végre megtört a jég. Végre értem, hogy mi történik bennem. Hiszen a program része, hogy Fanni elmagyarázza, hogy mitől működik jól az adott személy teste és megtanulsz jól enni. Megtanulod, hogy mire van szükséged és mire nem – fejti ki. Hozzátette, ma már a heti egy csaló napra sincs szüksége.

Virág még szeretne pár kilótól megszabadulni, mert még nem érte el teljesen a célját. Ám ha ez megvan, utána sem tér vissza régi életéhez. Úgy gondolja, sikerült annyira megerősödnie, hogy még a munkája sem hátráltathatja a „szabályos” étrend megtartásában.

Virág ugyanis cukrászként dolgozik. Nap mint nap készít cukros, búzalisztes cukrászipari termékeket, ezek receptjeit próbálja átreformálni úgy, hogy bűntudat nélkül ehesse ő is a finomságokat. Ma már a férje is azt eszi, amit ő, de nem szimplán szolidaritásból, hanem mert ő is gyakran puffadt, tele volt pattanással és így jobban is érzi magát.

– Nagyon fontos még megemlíteni a helyes táplálkozás mellett a vitaminbevitelt is. Mindig figyeltem arra, hogy megfelelő mennyiségű és minőségű vitamint szedjek. Ez különösen fontos ebben a vírusos időszakban. Tapasztalatból beszélek, én is pont most estem át a koronavírus-fertőzésen. Hidegrázással, gyengeséggel és lázzal kezdődött, hát- és mellkasi fájdalommal folytatódott, elment a szaglásom, ám a vitaminok szedése sokat segített a vírus leküzdésében is. Mindenkinek csak azt tudom javasolni, hogy ne csak akkor figyeljen az egészségére, amikor már baj van. Egy egészséges szervezet sokkal könnyebben elbánik a kórokozókkal – tanácsolja a lány.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!