Vannak örök fiatal felnőttek, akik soha nem szakadnak el teljesen a szüleiktől

Legutóbb az került szóba: melyek a gyermek fejlődésének, önállósodásának főbb mérföldkövei, miért mondanak le nehezen a szülők a gondoskodó szerepükről, miben nyilvánulhat meg a feladatvesztettségük, és hogy vajon fel lehet-e készülni tudatosan a leválásra? Most arra hívja fel a figyelmet Pachner Orsolya, hogy a folyamatban kölcsönösen segítheti egymást szülő és gyermek, és hogy a leválásra azért is szükség van, mert így lehet továbbhaladni az érzelmi fejlődésben.

– Mivel családról beszélünk, a szülőnek nem feladata, hogy egyedül válassza le magáról a fiatalt, mindenkinek segítenie kell a másikat. Sokszor mindkét fél a praktikus dolgokhoz nyúl: úgy tudják a legjobban támogatni egymást, ha először ezeket helyezik keretek, szabályok közé, utána könnyebben boldogulnak az érzelmi résszel. Példa erre, hogy a mindennapokban milyen gyakran találkoznak vagy beszélnek egymással telefonon, de a főzés, a mosás is ide sorolható. Ha ez nem működik, akkor mindkét fél visszahúz az eredeti állapothoz, és nehezen hagyják el a megszokásokat.

Ezzel kapcsolatban a szakember megjegyzi: talán a főzésről, az etetésről a legnehezebb lemondania a szülőnek. Amikor lehetőséget kapnak a gondoskodásra, mondjuk egy látogatáskor, a már levált, felnőtt gyerekeiknek továbbra is örömmel főzik-sütik a kedvenceiket.

Meddig tarthat a folyamat?

– A serdülőkorról azt mondjuk, nagyon elhúzódhat, a fiatal felnőtt korra azonban ez még inkább jellemző. A serdülőkor kitolódása miatt eleve később is kezdődik a szülőkről való fokozatos érzelmi leválás, elszakadás, és lehet, hogy nem is ér véget: vannak örök fiatal felnőttek, akik soha nem válnak le teljesen. Sok családban a mindennapokban nem is mutatkozik meg, hogy ez nem történt meg, de amikor a nagyszülők a gyerekeikkel mennek nyaralni, a szülők újra gyerekszerepbe kerülhetnek. Megmutatkozhat ez abban, ha kiszolgáltatják magukat, ha bizonyos helyzetekben határozatlanná válnak, és átadják a döntést a szüleiknek. Ha azonban a leválás nem sikerül, nem lehet továbbhaladni az érzelmi fejlődésben – figyelmeztet a szakember.

Amikor újabb változás történik a családban, például kisbaba születik, akkor új rendszer alakul ki, „újraosztódnak a szerepek”. A gyerekből szülő, a szülőből nagyszülő válik. Itt már nem az a feladata a felnőtt gyermek szülőjének, hogy gondoskodjon és döntéseket hozzon az újszülöttel kapcsolatban. Sokkal inkább, hogy támogassa a saját gyermekét, hogy az elég jó és felelősségteljes szülővé váljon. Mint mondja, adódhat olyan helyzet is, amikor érdemes szakember segítségét kéni. Ha a kirepülés előtt álló fiatal fordul támogatásért, akkor az egyéni terápiákban meg tud erősödni annyira, hogy érzi, már egyedül is megáll a lábán. Más esetben a szülő kér segítséget a veszteségélmény feldolgozásában. Gondolhatjuk, hogy akkor már közösen, családterápia során is segítséget kaphat az elakadással küzdő család, de ritka, hogy egy leválási problémával fordulnak családterapeutához, hiszen a cél éppen az, hogy már ne egy, hanem két családként működjenek a továbbiakban, mondja a pszichológus. Véleménye szerint az egyéni munka, megküzdés ilyenkor hatékonyabb.

Ha többé-kevésbé fájdalommentesen lezajlik a leválás, a gyermekünk felnőttként át tudja majd adni ugyanezt a mintát, képes lesz a világban egyedül is boldoguló gyermeket nevelni. Az elengedés folyamata érzelmileg sokszor nehéz, de magabiztosságot, felelősségvállalást adunk ezzel a gyermeknek, hangsúlyozza Pachner Orsolya.