A jó magyar pálinkának...

2020.01.31. 14:00

Egyre népszerűbb a pálinkafőzés, bár Vas megye inkább a sereghajtók között van

Hatalmas fejlődés mutatkozik a technológiában is, amióta legalizálták.

Budai Dávid

P Pálinkafőző berendezést ma már bárki vásárolhat legálisan, Balázs Péter, egy kerti felszereléseket árusító cég munkatársa a kedvünkért össze is állított egyet. Tavaly 2200 új pálinkafőző üstöt regisztráltak, a legkevesebbet – szám szerint 47-et – Vas megyében, ahogyan a legkevesebb párlatjegyet is nálunk értékesítették, amit pedig minden lefőzött liter után meg kell váltani. Az otthoni pálinkafőzés – köszönhetően a legalizálásnak – ma már leginkább a minőségről szól, és arról, hogy ne vesszen kárba a lehullott gyümölcs.

Fotó: Cseh Gábor

Egyre többen főznek otthon pálinkát, az elmúlt öt évben összesen 26 ezer főzőberendezést vásároltak a házi pálinkára vágyók, a készülékek tulajdonosai pedig tavaly a korábbinál harminc százalékkal több párlatot állítottak elő otthonukban – írja a Magyar Nemzet. 2016 óta legálisan csak az állíthat elő az otthonában, a bejelentett készülékkel pálinkát, aki előzőleg párlatadójegyet vásárolt. A jegy ára hétszáz forint, és egy liter tömény ital elkészítésére jogosít fel.

Tavaly a mintegy 151 ezer értékesített jegyből az állam 105 millió forint bevételre tett szert. A készülékekről 2015 óta vezetnek hivatalos statisztikát, tavaly több mint 2200 új üstről érkezett bejelentés. A legtöbbet eddig Pest megyében regisztrálták, de Veszprémben, Borsodban és Zalában is sokan vettek otthonra főzőkészüléket.

 

MW grafika, Forrás: Nemzeti Adó-és Vámhivatal
Fotó: Szendi Péter

A legkevesebb bejelentést Nógrád megyében jegyezték fel, miközben Tolnában, Komárom-Esztergom és Vas megyében is átlag alatti a bejelentések száma, tavaly pedig éppen nálunk volt a legkevesebb igény otthoni pálinkafőző berendezésre, ahogyan Vas megyében főzték a legkevesebb pálinkát is – legálisan legalábbis –, mindössze 3620 litert, miközben Borsodban 16 ezer liter is lecsöpögött a házi üstökön. A Sében élő Garas Zoltán azon kevesek közé tartozik, akik 2014 óta maguk készítik a pálinkájukat, saját gyümölcsből.

Ekkor vásárolta meg a harmincliteres pálinkafőzőjét. Bőven elég ekkora, az egyetlen cseresznyefa és a két barackfa nem sok hullott gyümölcsöt ad, ötven liter cefrénél egyszerre még soha nem volt több, ahogyan öt liter pálinkánál sem. – Sajnáltam a sok lehulló gyümölcsöt kárba veszni, így határoztam el, belevágok – mesél a kezdetekről Zoltán, aki a pálinkafőzés tudományát könyvekből sajátította el. – Az első főzetek nem igazán sikerültek, de ez nem is csoda, hiszen szakma ez is, meg kell hát fizetni a tanulópénzt itt is, de évről évre egyre jobban sikerül – meséli.

Pálinkafőző berendezést ma már bárki vásárolhat legálisan, Balázs Péter, egy kerti felszereléseket árusító cég munkatársa a kedvünkért össze is állított egyet. Fotó: Cseh Gábor

Persze a befektetett eszközök és munka nem áll arányban azzal a pár liter pálinkával, amit az ember meg tud főzni magának, de hát ez nem is erről szól – teszi hozzá.

A Vasi Agro-Center ügyvezetőjének, Nagy Attilának is az a tapasztalata, hogy azok, akik náluk pálinkafőző készüléket vásárolnak, minőségi italokat szeretnének elkészíteni, és nem a mennyiségre koncentrálnak elsősorban. – A házi főzésű pálinkák minőségben bizony ma már sokszor felveszik a versenyt a pálinkafőzdékkel. Azóta, hogy nem kell többé titkolni az otthoni pálinkafőzést, hatalmas fejlődésen ment keresztül a technológia és a tudás is.

Ezt már V. Németh Zsolt miniszteri biztos mondta, aki annak idején szorgalmazta az otthoni főzés legalizálását, és aki maga is főz otthon pálinkát, sokszor olyan különlegességeket, mint a tüskés körte, a kormin szőlő vagy éppen a batul alma.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!