2023.07.10. 19:57
Ma volt a legmelegebb - Az idei nyár legmagasabb hőmérsékletét mérték hétfőn
Az idei nyár második hőhulláma hétfőn rontott ránk és az előrejelzések szerint szerdáig velünk is marad. Kilátogattunk Szombathely főterére, hogy megnézzük: hogyan viselik az arra járók a kánikulát. Cikkünkben a hőségriadó további napjaira vonatkozóan is olvashatnak jótanácsokat.
Magashegyi Tímea és két lánya, Hanna (nagyobb) és Lili (kisebb)
Forrás: Szendi Péter
A hőségben várhatónál több ember ejtőzött hétfőn Szombathely Fő terén. A legtöbben az árnyékot preferálták, ott fagyiztak, kávéztak, beszélgettek. A kisgyermekesek a „vizes helyeket” keresték. Így tett Magashegyi Tímea is két gyermekével, akik a belvárosba terveztek kisebb kirándulást. A gyerekek délelőtt a szökőkút környékén kergetőzve múlatták az időt, hogy aztán délután hazatérve otthon pancsoljanak a hűsítő vízben – tudtuk meg az édesanyától. Görög-Polgár Eszter testvérével és kislányával, Adéllal sétált a városközpontban, megkönnyebbüléssel az arcukon mentek át a párakapu alatt. Úgy vélik, gyerekek és felnőttek számára sem könnyű a kánikulában való létezés, szerencséjükre ők és a pici is jól viselik a meleget. Eszter elmondta, egyedül abban tapasztal változást, hogy ő többet, a baba kevesebbet aludna ilyenkor. Nem mindenki olyan szerencsés, hogy jól viselje a drasztikus időjárást. Számukra lehetnek hasznosak a katasztrófavédelem és a szombathelyi önkormányzat által kiadott listák.
A Vas Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság a honlapján részletesen felsorolja a vasban található, légkondicionálóval felszerelt, bárki által látogatható helyiségeket – vármegyénk 28 településén várják jellemzően az üzlethelyiségek, önkormányzatok és művelődési házak a hűsölni vágyókat. Az önkormányzattól kapott tájékoztatóban a vízvételezésre alkalmas szombathelyi közkifolyókat és ivókutakat listázták. A részletes, 12 vízvételi pontot felsoroló lista a szombathely.hu „Felhívások” menüpontjában olvasható. A Nemzeti Népegészségügyi Központ és a BM Országos Katasztrófavédelmi Igazgatóság közösen kiadott közleményében leírtakat Balogh Eszter, a Vas Vármegyei Katasztrófavédelmi igazgatóság szóvivője erősítette meg számunkra, aki a kánikula során alkalmazandó, már jól ismert cselekvésekre – 11-15 óra között ne tartózkodjunk a napon, bőven fogyasszunk folyadékot, óvjuk a bőrünket a káros sugaraktól, ne hagyjunk gyermeket vagy kutyát az autóban, felhevült testtel ne menjünk vízbe, körültekintően főzzünk a szabadban – hívta fel a figyelmet.
Megjegyezte, az ilyen időszakokban nem telik el úgy nap, hogy ne riasztanák őket valamilyen káresethez. Az utóbbi években a katasztrófavédelem egyre több platformon igyekszik szólni a lakossághoz. A szóvivő elmondta: preventív jellegű üzeneteik többségében célba érnek, de megnyugodni sosem szabad. Pozitív mutató azonban, hogy tavalyhoz képest idén kevesebb szabadtéri és lakástűz keletkezett.