2023.11.11. 18:30
Balesetet okozott, néhány órával később árokba hajtott egy kisteherautó Vas vármegyében - fotók

Forrás: Horváth Balázs
Szombaton kora este egy lengyel rendszámú kisteherautó haladt Söpte felől Vasasszonyfa irányába, amikor a jármű egy balra ívelő kanyarban lehajtott az útról a jobb oldalon, majd a jármű az út mellett az oldalára borult. A sofőr a balesetben szerencsére nem sérült meg. A műszaki mentésben a szombathelyi tűzoltók is részt vettek.
Információink szerint a sofőr néhány órával korábban egy kisebb balesetet már okozott Szombathelyen, ahol a kisteherautóval egy kamionnak ment neki, személyi sérülés szerencsére akkor sem történt, de a bírságot a férfi nem úszta meg.
Vasasszonyfánál a rendőri helyszínelés idején a tűzoltók irányították a forgalmat, több "necces" helyzet is kialakult a figyelmetlen autóvezetők miatt. Egy autós az álló kocsisort nem vette észre, vészfékezés mellett elrántotta a kormányt, majd a kisebb töltésen leugratva az út melletti füves területen állt meg. A jármű saját erejéből el tudta hagyni a helyszínt.
Nem sokkal később a kék villogóval álló járműveket és a balesetet vette észre későn egy sofőr, ő csúszó kerekekkel a szembejövő sávban állt meg, majdnem elütve a forgalmat irányító tűzoltót.
Balesetet okozott
Fotók: Horváth Balázs