Kritikus hideg

2017.11.17. 08:00

Egy matrac meg egy pokróc is jut mindenkinek éjszakára

Ahogy közelednek a hajnali mínuszok, a hajléktalanokat ellátó rendszerben dolgozók legfőbb törekvése az, hogy minél több embert fedél alatt tudjanak.

Tersztyánszky Krisztina

A téli krízisidőszak november elsején kezdődött és február végéig tart. Az utcai szociális munkások a hétvégén is járőrszolgálatot tartanak. Gyakorlatilag a „téli dömping” már hetekkel előbb megkezdődött a Zanati úti hajléktalanszállón. A szabadban alvóknak már a tíz fok alatti hőmérséklet is kritikus lehet, az éjjeli menedék céljára fenntartott földszinti szobák már októberben megteltek.

– Napközben üresek ezek a helyiségek – mondja dr. Horváthné Németh Klára, a Fogyatékkal Élőket és Hajléktalanokat Ellátó Közhasznú Nonprofit Kft. (FÉHE) ügyvezető igazgatója, és sorban szélesre tárja a szobák ajtaját, ahol vaságyakon sterilizált műbőr matracok várják az este érkezőket. – Egy pokrócot kapnak, van tisztálkodási és mosási lehetőség. Az éjjeli szállást reggel el kell hagyniuk. Van, aki a nappali melegedőben folytatja a napját, van, aki visszamegy az utcára, és olyan is van köztük, aki közfoglalkoztatásban dolgozik.

Az alacsony küszöbű ellátás értelmében helyhiány miatt senkit sem küldenek el, aki fázik. Ha megteltek a szobai férőhelyek, matracokat raknak le a közös helyiségekben. Semmi feltételt, papírt nem kérnek az éjjeli menedéket keresőktől. Mínusz húsz foknál már a kitartóbb utcalakók is ráfanyalodnak a szállóra. Most még többen elhagyatott bódékban, kiskerti házakban húzzák meg magukat. A lakóházak lépcsőházaiban kevésbé, mert a kapukat mindenhol zárják. Az utcai szociális munkások rendszeresen látogatják őket, azzal az elsődleges céllal, hogy minél többüket behozzák az átmeneti szállásra. Szabó Tiborral elmegyünk az egyik bevásárlóközpont aljában berendezett, elhagyott menedékhez, amelynek lakóit sikerült beköltöztetni, és már regisztráltak is a munkaügyi központban.

A hívásnak jó módszere a meleg ebéd. Fél tizenkettőkor már hosszú sor áll az ételosztásnál, mert csak 163 adagot tudnak kiosztani, ám 215-en lennének rá jogosultak. Ottjártunkkor leves és póréhagymás csirketokány a menü, spagettivel. Aki dolgozik, annak félreteszik az adagját, aki pedig túl későn érkezik, annak is jut péksütemény, zsíros kenyér. Az ebédet alapítványi segítséggel kapják, a Magyar Élelmiszerbank Egyesület közbenjárásával pedig több áruházból is elhozhatják a maradék élelmiszert. Hétvégeken pedig a szálló lakói főznek, szintén adományból. Meleg ruha is bőségesen jut a rászorulóknak. Fehérneműt az intézmény vásárol, felsőruha pedig érkezik adományként. A szociális munkások kérik, hogy ne elegáns holmit hozzanak az adakozók, viszont szívesen látnak hétköznapi ruhákat: melegítőt, pulóvert, cipőt, takarót, konyhai felszereléseket.

A leghidegebb napokon azokért is aggódni kell, akik otthon élnek ugyan, de pénz híján vagy egészségi állapotuk miatt nem tudnak befűteni. A Pálos Károly Szociális Szolgáltató Központ és Gyermekjóléti Szolgálat más szervekkel együttműködve figyelnek ezekre az emberekre. Ha valaki krízishelyzetbe kerül, a foglalkoztatási részleg által gyártott brikettből juttatnak neki tüzelőt.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában