A reformáció emlékévében

2017.12.13. 09:27

Négy követ fogadtak örökbe Vas megyében

A reformáció kezdetének 500. évfordulójára készült különleges köztéri szoboregyüttes a fővárosban, a tavasszal Budapesten átadott köztéri installáció pedig a Kálvin téri kövek „ikertestvéreinek” örökbefogadásával teljesedik ki. Vas megyében négy örökbefogadó van. Luthert, Reményik Sándort, Joó Sándort, Ravasz Lászlót és Kányádi Sándort idézik.

Bakos Ágnes

 

Vas megyéből négy örökbefogadó van.

Közintézmények és protestáns gyülekezetek jelentkezését várják, akik szívesen befogadják egy-egy emlékkő hiteles másolatát. A kövek örökbefogadásának regisztrációjára legkésőbb az emlékév utolsó napjáig, 2017. december 31-ig van lehetőség az egyes kövek adatlapján. Az örökbefogadott kövek útját térképen mutatják – itt látszik, hogy egész Vas megyéből négy örökbefogadó van.

  • Az első volt a Szombathelyi Evangélikus Egyházközség: a 46/95-ös követ fogadta örökbe. Két idézet van a kövön: Az egyik Luther Mártontól: „A hit által válunk Isten fiaivá.” A másik pedig Reményik Sándortól, a Békesség Istentől című 1935-ös versből való: „Nincs nyugalom, nincs nyugalom, a szív, / Amíg ver, mindörökre nyugtalan, / De mindörökké nyughatatlanul, / Istentől mégis békessége van.”
  • A meszleni Társult Evangélikus Egyházközség a 88/95-ös kő örökbefogadója lett. Azon az egyik idézet Philipp Melanchthontól van: „Kevesebb indulattal jobban boldogul az igazság.” A másik Ravasz László Mi a prédikáció? című kötetéből: „A prédikáció a maga erejét nem a szépségből veszi; a szép beszéd még nem jó beszéd. Nem is bölcsességből, tudományból veszi: a legbölcsebb, a legtudósabb beszédnél is többet ér egy együgyű, megrázó bizonyságtétel.”
  • A nemescsói Társult Evangélikus Egyházközségé a 30/95-ös kő, az egyik idézet rajta Luther Mártontól való: „És amint a csillagok nem alkotják […] az égboltot […] azonképpen a cselekedetek sem érdemlik a mennyet, hanem csak díszítik a hitet.” A másik idézet a kövön: „Ezt tették a reformátorok az egész egyházzal: újra rábízták egészen az Úr Istenre!” Joó Sándortól A reformáció öröksége című munkából.
  • A Kőszegi Evangélikus Egyházközség az 51/95-ös számmal jelölt követ fogadta örökbe, az egyik intelem rajta ugyancsak Luther Mártoné: „A lélek Isten igéjén kívül minden egyebet nélkülözhet, anélkül azonban semmije sincsen.” A másik Kányádi Sándortól egy idézet: „őrzöm még a coburgból hozott / és rámtestált luther arcmását hordozó botod / úgy markolok rá ahogyan te szoktál / s ha az idő majd engem is kirostál / nyomodra ez a bot vezet / a markolása s nem halott kezed”
  • Ezek is érdekelhetik

    Hírlevél feliratkozás
    Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

    Rovatunkból ajánljuk

    További hírek a témában