karrier

2018.01.10. 07:00

Az idén is szavazhatunk az év háziorvosára

Az év praxisa a Kárpát-medencében elnevezéssel az idén is pályázatot hirdetett a magyarországi, valamint a határon túli magyar háziorvosok, illetve elsősorban az őket ajánló betegek számára az Emberi Erőforrások Minisztériuma.

Vas Népe

A nyolcadik éve meghirdetett pályázaton a betegek ajánlhatják háziorvosukat Fotó: Shutterstock

A nyolcadik éve meghirdetett pályázathoz kapcsolódó Évpraxisa.hu honlapon a betegek ajánlhatják háziorvosukat, majd szavazhatnak is a zsűri által kiválasztott tíz magyarországi és tíz határon túli háziorvosra – közölte Szentes Tamás, a tárca országos tiszti főorvosi feladatokért felelős helyettes államtitkára. – Az emberek egészségének megőrzése érdekében alapvető a bizalmi kapcsolat kialakulása a betegek és a háziorvosok között, hiszen ők ismerik leginkább pácienseik kórtörténetét és életvitelét – mondta. Ugyanakkor az elmúlt években jelentősen nőtt a háziorvosokra nehezedő teher, ezért a pályázat révén is erősíteni kívánják az orvosok és az őket segítő nővérek presztízsét, megbecsültségét, fűzte hozzá.

A nyolcadik éve meghirdetett pályázaton a betegek ajánlhatják háziorvosukat Fotó: Shutterstock

B. Király Györgyi, a projekt vezetője közölte: a betegek május 10-éig ajánlhatják egy rövid történet megírásával a háziorvosukat. Az írások alapján az Ónodi-Szűcs Zoltán egészség-ügyért felelős államtitkár vezette tíztagú zsűri kiválasztja azt a tíz-tíz magyarországi, illetve határon túli háziorvost, akikre szavazhatnak a betegek, május 20-ától június 2-áig. A nyertes háziorvosok az erkölcsi megbecsülésen túl értékes orvosdiagnosztikai eszközöket vehetnek át a pályázatot támogató cégek felajánlásának köszönhetően – ismertette a pályázat menetét a projektvezető. Tavaly 90 ezren szavaztak a háziorvosokra, és egy-egy orvos támogatása ügyében komoly közösségi összefogás alakult ki – mondta B. Király Györgyi. 2017-ben Ávéd János mindenszenti és Kovács Rozália madéfalvi háziorvos nyert a versenyen. Az elmúlt években mintegy 120-an kapták meg ezt az elismerést.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában