szilveszteri túra

2018.01.05. 09:00

Mozogtak az év utolsó napján is

Az Őrségi Kerékpáros és Természetbarát Egyesület szervezésében immár másodszor húztak túracipőt szilveszter napján az őrségiek. Ezúttal Szalafő felé vették az irányt.

Civil/Légrádi Zoltán

Izgalmas évzárás: a gázlón is átkeltek a túrázók Fotó: Tóth Jenő

 

Izgalmas évzárás: a gázlón is átkeltek a túrázók Fotó: Tóth Jenő

Reggel borongós idő fogadta a túrázókat, akik kilenc óra után gyülekeztek és indultak el Őriszentpéterről. Keserűszer felé indultak, majd a (S)zala menti tanösvény következett, ahol közvetlenül a folyó mellett halad az út. Ez a vadregényes szakasz talán az Őrség legszebb része. Majd következett a környék egyik legnagyobb szürkemarha csordájának megtekintése, immár Szalafőn.

A gázlón áthaladva érkezett meg a csoport a szalafői erdészházhoz, ahol a 85 fős társaság egyesült a „rövid” túrára érkező, szintúgy csaknem 85 fős csapattal. Ezután már együtt haladtak tovább, érintve a magyar-szlovén határsávot is.

Vadregényes erdők következtek. Közben fokozatosan kisütött a nap, de hófoltok is láthatók voltak még. Szebbet, jobbat kívánni se lehetett volna. Az erdős részeket elhagyva eurázsiai vadlovakat és európai bölényeket csodálhattak meg a túrázók, majd újabb pár száz méter után időutazókká váltak. Áthaladtak ugyanis Szalafő-Pityerszeren, ahol az Őrség legrégebbi, az 1800-as évekből megmaradt autentikus településrészén át vezetett útjuk.

A szalafői kultúrház udvarán jól megérdemelt virsliparti várta a megfáradt vándorokat, sikerült pótolni az elégetett energiát. A virsli mellett banán és tökös-mákos rétes szolgáltatta a kalóriákat, de forralt bor és tea is szerepelt a menüben. A finomságok elfogyasztása után már csak egy rövid gyaloglás következett, vissza Őriszentpéterre.

Összesen több mint 165 résztvevő, gyermek, felnőtt, család, párok és egyéni résztvevők, tapasztalt és kevésbé tapasztalt túrázók teljesítették a 24 vagy a 12 kilométeres távot. Az igényeket látva a szervezők azt ígérik: a 2018-as év tervezésekor növelni fogják a gyalogtúrák számát.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában