SZOMBATHELY

2018.02.16. 10:00

A megyés püspök bekopogott és figyelmesen hallgatott csütörtökön

Levélben keresi meg dr. Székely János megyés püspök azokat, akikről az egyház úgy gondolja, jó lenne a közösségen belül üdvözölni őket. Tegnap azonban egy lakótelepi lakásba személyesen is bekopogott.

Kovács Ágnes

Kocsiné Sipos Mária és dr. Székely János Fotó: Nagy Jácint

 

A két önkéntes segítővel, Molnár Lászlóval és Molnár Lászlóné Erzsivel közösen kereste fel ezúttal a püspök az egyik szombathelyi lakótelepen élő Kocsiné Sipos Máriát. Az önkéntesek egyébként a hét eleje óta teljesítik missziós szolgálatukat: járják kijelölt körzetüket, és nagyon pozitívak a tapasztalataik. A hívás mindenkihez szól, olyanokhoz is, akik esetleg nincsenek megkeresztelve. Közös programokra invitálnak, de azt is megkérdezik, miben segíthetnek. 42 önkéntes egy hónapon át ezerkétszáz háztartásba jut el. Dr. Székely János személyes látogatása tehát kivételes alkalom: sokáig és figyelmesen beszélgetett házigazdánkkal, munkájáról, családjáról; kiderült, hogy a hölgy a lakótelepen lévő templomba szokott járni.

Kocsiné Sipos Mária és dr. Székely János Fotó: Nagy Jácint

Több hasonló kezdeményezés is volt már, Mindszenty idején Zalaegerszegen, a II. világháború után Budapesten, az ezredfordulón Rómában. Ezek ihlették az akciót. Dr. Székely János azt mondja, sok ember van, aki eltávolodott az egyháztól. Nem haragszanak, nincs a szívükben ellenérzés vagy gyűlölet, de valami miatt elsodródtak a nyájtól. Talán csak egy kicsi gesztusra lenne szükség, hogy ismét közelebb kerüljenek.

Ez a megkeresés az emberségről és segítésről is szól, és ez a jó benne elsősorban, mondja a püspök. Így a gondokat a családok meg tudják osztani egymással, de az egyházzal is.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában