Nagy Péter hivatásos utazó, de a hivatása egyben most már a szerelme is

A régi mondásnak mutat fityiszt Nagy Péter, amikor azt állítja, nem otthon, de mindenhol a legjobb. Ebből persze arra lehet következtetni, hogy valójában a nagyvilág az otthonunk. Nem kell nagy nyelvi lelemény ehhez.

Péter hivatása miatt állandóan úton van, ötvenhat országban annyi tapasztalatot szerzett, amelyet érdemesnek talált megörökíteni. A szerző gyerekkora óta keresztbe-kasul utazott a világban, mégsem akar szokványos bédekkereket írni. Szakképzett idegenvezetőként bármely ország nagyvárosainak legfontosabb látnivalóit ismerteti fejből, több nyelven még akkor is, ha álmából felébresztik, a koncepció mégsem ez volt. Azt szeretném, mondja, ha az olvasó úgy érezné, mintha egy kávé mellett mesélném el neki az élményeimet. Ezért aztán élőbeszédszerű, könnyed, fesztelen stílust céloztam meg. Persze írok közben szépirodalmi szövegeket is, de ennél a könyvnél tartottam magam az elhatározásunkhoz.

Híres írókat említek, bánatos faházakról beszélgetünk, hogy vajon Péter ilyen csendes elvonulásra vágyik-e, vagy marad az állandó mozgás. A szerző nevetve válaszolja, hogy faházról lehet szó, de ne legyen bánatos! Lehet a dzsungel közepén, ott lehet csak igazán regényt alkotni! Megtudjuk, Péter évek óta rendszeresen publikál utazásairól a londoni 6:3 magazinban, a kint élő magyaroknak szerkesztett lapban. Ott két oldalba kell sűrítenie az élményeit. A lapban ez volt a rovata címe, így ez került a könyv borítójára is. A szerző azt mondja, utazni érdemes, és mindenhol meg lehet találni a jót. Amikor a mindenhol jó kezdetű mondásról faggatom, azt válaszolja, mindenhol otthon van, ezért aztán valójában sehol sincs otthon. Például sokszor járt már Barcelonában vagy Londonban. Mindkét helyen élt is. Akkor, amikor épp ott van, otthon érzi magát, mert tudja, mi merre van, ott élnek azok az emberek, akiket felkereshet. Szombathely viszont mindig a bázis marad, a szülei és a szülői ház miatt van így.

Péter elmeséli, volt olyan barátja, aki azért maradt itthon, hogy ne veszítse el a barátait, aztán a barátai mentek el a városból.

Európa szó szerint az otthonává vált, és mivel az öreg kontinens viszonylag kicsi, el tud menni az ember úgy Zürichbe, hogy a hangulatos belvárosban megigyon egy kávét, és bármikor meglátogathatja a barátait, mondjuk Berlinben.

A szerző gyerekként csodálatos utazásokat tett szüleivel. Édesanyja történelem-testnevelés szakos tanár, aki szenvedéllyel és nagy felkészültséggel indult mindig útra, édesapja építésvezető, éremgyűjtő, mindent tudott az adott ország látnivalóiról, a természetről, és felkészült volt a múzeumok rejtette kincsekből is. Nem a hasukat süttették a tengerparton, sokkal inkább saját élményeket akartak szerezni. Emiatt tanult idegenforgalmat is. Ahogy ő mondja, akkor akarta látni az embereket, amikor azok boldogok. Emiatt nem lett orvos. Nagymamája azt szerette volna, ha sebész leszek, hát szép dolog életet menteni, de menteni így is menti elég amerikai nyugdíjas életét!

A szerzőt munkája sokat szólítja útra. Egy amerikai irodának dolgozik, Kelet- és Közép-Európa legszebb országait járják végig, ahogy Péter mondja, Berlintől a Fekete-tengerig. Sokat jár Prágában. A rövid út tizenkét, a hosszú húsznapos. Télen azonban nem utaztat, így novembertől április végéig általában itthon van és az írásnak szenteli magát. A tél a baráti összejövetelek ideje, gyakran utazik Budapestre, hosszú távon nem sok pezsgést nyújt a nyugati régió. Amikor arról faggatom, vajon mely városban volna képes letelepedni, azt válaszolja, több olyan hely is lenne, ahol élete végéig jól érezné magát. Még az is lehet, hogy Magyarországon marad, de Barcelona mindig is a szíve csücske volt. Az utazásról azonban képtelen lemondani, olyan helyen nyilván nem ír alá munkaszerződést, ahol reggel 9-kor és délután ötkor csippantani kell, és egész nap ülni kell az irodában. Már nem érdekli, milyen a szálloda, legyen mosdó meg zuhanyzó, de ennyi. Van olyan év, amikor százhatvan napot tölt hotelben, akár egy rocksztár, már csak valami különleges tud rá hatással lenni. Ilyen volt Dél-Olaszországban, Alberobello településen. Olyan házban aludtak, ami olyan volt, mintha a Gyűrűk Urának forgatására csöppent volna.

Aki nincs ott időben a megbeszélt helyen, simán otthagyja. Negyvenhat ember nem várhat egyetlen késő turista miatt. Mindig törekszik arra, hogy valami izgalmas, egyedi legyen az úton. Amszterdamban nem szabad kihagyni a vigalmi negyedet vagy a cof-feeshopot, Pesten érdekes a nyolcadik kerület. Szereti a különleges helyszíneket, az olyan programokat, ahol a helyiek életébe nyílik bepillantás. Tudod, mondja, az utazás nem feltétlenül pénz kérdése. Sokkal fontosabb, hogy éljük meg azokat a kitüntetett napokat. Caprin béreltünk egy jachtot, aztán a vízen leállt, majd meg rossz kikötőbe érkeztünk, szóval ezek az élmények maradnak meg igazán, meséli. A 66-os út és a transzszibériai vasút is meghatározó élmények.

Ha ő vezet csoportot, mindig van spontánnak tűnő, de előre leszervezett meglepetés. Ilyen a véletlenül arra sétáló ötvenhatos hős a Hősök terén! Amikor a csoport örül, Péter magában jót nevet, persze, véletlenül, tegnap este hívta fel!