program

2018.08.04. 11:30

Kihirdették az ostromállapotot Kőszegen

Ma még álomra hajthatjátok a fejeteket, de holnap már nem lesz mit! – ezzel fenyegette meg a török a magyar várvédőket, de hasztalan volt. 1532 nyarát Kőszeg magisztrátusa idézte a főtéri színpadon péntek délután.

Merklin Tímea

A törökök már a belvárosban Fotó: Ohr Tibor

Sokan gyűltek össze, hogy hallják-lássák, milyen döntéseket hozott a tanács az ostromállapot idejére, minden talpalatnyi vetett árnyékon álltak érdeklődők. Szerencsére a gyerekek szélesen fröcsköltek az ivókútnál, permethez jutottak az arra járók. A puskások lövéseket adtak le, majd kihirdették a döntést: bármilyen nagy a török sereg, nem adják át a várost. A vár kulcsát Jurisicsra bízták, és ő tárgyalt a törökkel, hogy ők bizony tartani fogják a várat, amíg a felmentő sereg meg nem érkezik.

A törökök már a belvárosban Fotó: Ohr Tibor

Azt is meghagyták, hogy félelmet senki se mutasson, inkább vigadjon, mulasson, és táplálja a reményt, hogy a várost még száz évig a magyar birtokolni fogja. Hogy mit értek el a lófarkasok Kőszegen? – azt a szombat esti csatában láthatja a közönség. Addig pedig mindenkit vár a vásár, a sok kézműves termék, a koncertek, a kávéházak, és maga a város: mert Kőszeg csodaszép.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában