2018.09.18. 20:55
Itt nem kellene tartani attól, hogy amit az utcán hagynak, az eltűnik – Olvasóink írták, utánajártunk
Olvasónk szerint nagy mennyiségű építőanyagot loptak a Festetics Palota felújításáról. Utánajártunk, igazak-e a hírek. Sok kérdés megválaszolatlan, de az biztos: valami történt.
Az épületet éjjel-nappal kamerák figyelik, mégis eltűnt valami.
Fotó: Unger Tamás
Neve elhallgatását kérő olvasónk jelezte, a felújítás alatt álló Festetics Palotában szeptember 12-én a rendőrök helyszíneltek: állítólag az elmúlt hónapokban vakoló és más zsákos anyagot, száz négyzetméternyi parkettát, nagy mennyiségű burkolóanyagot és több ezer méter villamosvezetéket loptak el.
Olvasónk szerint, aki a helyszínelést többedmagával a szemközti házak ablakaiból kísérte figyelemmel, az egész lopási ügy úgy bukott ki, hogy valaki feljelentést tett.

Mint ismert, a Chernel utcában elhelyezkedő, egykor gróf Festetics Imre, később a Chernel család tulajdonában álló, várfalig húzódó különleges épület teljesen megújul. Az épületre rá is fér a korszerűsítés, hiszen az államosítás után önkormányzati szükséglakásokat alakítottak itt ki, most viszont a Felsőbbfokú Tanulmányok Intézete (FTI-IASK) egy többfunkciós, művészeti és kutatóközpontot hoz itt létre. A Hankiss Archívum mellett helyet kap egy modern könyvtár és több kutatószoba, a földszint pedig a „KérdésekHáza” interaktív múzeum számára biztosít majd teret. Éppen ezért az építkezésen történtekkel kapcsolatban elsőként a Felsőbbfokú Tanulmányok Intézetét kerestük meg. Közleményükben úgy tájékoztattak, hogy az intézet nem áll jogviszonyban a felújítási munkálatokat végző céggel. A projektet a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt. mint a Magyar Állam nevében eljáró szerv koordinálja és hajtja végre mint vagyonkezelő és építtető. Megkerestük őket, ahogyan a generálkivitelezőt, a rendőrséget és a biztonságért felelős céget is, hogy árulják el, mi történt valójában. Mekkora a kár, mi tűnt el pontosan, és ki vagy kik vettek részt a lopásban? Amint választ kapunk, azonnal megírjuk. Úgy tudjuk, a KRAFT-programban megújuló Festetics Palota teljes felújítási költsége mintegy 240 millió forint.

Fotók: Unger Tamás
Meg nem erősített információink szerint az épület október végére készülhet el teljesen. A csúszás oka állítólag az, hogy felújítás közben több nem várt nehézség is adódott, amelyek egy ilyen régi épület esetében egyáltalán nem ritkák. Kérdés pedig az is, hogy ami eltűnt, meglesz-e még egyszer valaha, illetve hogy ez a nem kívánt közjáték mennyire veti vissza a munkálatokat, de úgy tudjuk, a mostani lopásos ügy az őszi átadót nem veszélyezteti.

Tegnap mi is ellátogattunk a helyszínre, ahol valóban semmi jele nem volt annak, hogy egy héttel korábban rendőrök szállták meg az utcát, a munkálatok láthatóan teljes nyugalomban folytak. Egy arra járó szerint ráadásul egy félreértés is segítette az ügy kipattanását. Amikor a nyomozók megérkeztek az építkezésre, teljesen más okból is voltak rendőrautók a környéken villogó lámpákkal, így sok lakó a két esetet „összemosta”. Ő úgy tudja, a lopást egy, az építkezésen dolgozó munkás követte el egyedül, aki már nem dolgozik a felújításon, a rendőrség pedig nyomoz az ügyben. Hozzátette, már csak azért is elhiszi ezt a verziót, mert Kőszeg nem éppen az a város, ahol különösebben kellene tartani attól, hogy amit az utcán hagynak, az egyszer csak eltűnik. És valóban, ahogy láttuk, az építőanyag egy része most is kint volt, az utcán.