Gomba, szőlő van rengeteg

2018.09.21. 07:00

Szombathelyi piac – Az őstermelők portékája nem permetezett tőkéken termett

A szüret heteit éljük – látszott ez a Vásárcsarnok csütörtöki, csendes hétköznapi felhozatalán is.

Tersztyánszky Krisztina

Szőlőből sokfélét árultak, kicsiben és nagyban egyaránt. A kistermelőknél megjelentek az egyszerű, régi fajták. Othelló, Izabella, apró szemű delovári, furmint, oportó, meg a hatalmas szemű, Attila nevezetű. A nagymamák lugasáról mindenki emlékszik rájuk, de a boltokban már nemigen lehet kapni ezeket a direkttermő fajtákat. Kocsis József őstermelő is Izabellát hozott, állítja, hatvanévesek a tőkék, de permetet még nem láttak. Nohából lett nemesítve, na az aztán csak úgy folyt le a tőkéről, a leleményes parasztok tepsit tettek alája, úgy szüretelték – mesélik a standoknál ülő árusok. Nem mondhatni, hogy tolonganak a vevők a portékáért. Egy frissnyugdíjas pedagógus a szülei által termelt kékfrankost árulja türelmesen. Nem érdemes vesződni a borral, mondja, mert annak sincs ára. Ezer forintért kellene adni, hogy megtérüljön a belé fektetett munka, de annyiért már inkább a palackozott italt veszik meg az emberek az áruházban. A viszonteladóknál a saszla a sláger, de olyant is látni, ahol a magyar és az olasz szőlőt egymás mellett kínálják, száz forint árkülönbséggel. Csak a tréfa kedvéért: még műanyag, dekorációs szőlőt is lehet kapni egy árusnál, mindenféle színben.

Sütő Ferencné gyönyörű vargányákat mutat. Gombából volt bőven csütörtökön reggel a piaci standokon
Fotó: Unger Tamás

Soós Imréné az Othelló szőlő mellé érdekességeket is mutat – hetente egy-két alkalommal biciklivel szállítja az árut Szőlősből. Most a füge másodterméséből hozott kóstolót, nyolcszáz forintért adja, a cukorbetegeknek ajánlott csicsókát pedig négyszáz forintért. Egy idősebb úrnál pedig megjelent a gesztenye, talán az első a szezonban. Azt mondta, ezer forint körül gondolja az ellenértékét kilónként, aztán amikor majd a nagyok megjelennek, úgyis ők lövik be az árat, aminél a kistermelők nem mehetnek magasabbra. Lehetett már kapni birsalmát ötszáz forintért – a legtöbben ízesíteni vitték káposztába, savanyúságba. Öröm a szemnek és az orrnak: egy teljes hosszú asztalt raktak meg az árusok gombával. A galambicát kétezerért adták, a vargányát három-négyezerért. Az apró, zamatos törzsökgombát több árusnál láttuk: három-ötszáz forintért adtak belőle egy bögrére valót. De lehetett találni laskát, molyhos tinórut is, többnyire a meghatározhatatlan „kupac” mennyiségi egységre vonatkoztatott árral.

A palántázásnak is itt az ideje – tudtuk meg az egyik kertészeti standnál. Mégpedig az árvácskát kell most elültetni, gyorsan, lehetőleg addig, ameddig még jó az idő. 130 forintért már lehetett kapni egy tövet. Ládába, szabad földbe kiültetve ez a szerény, hálás virág átvészeli a telet, sőt az apró virágú még mínusz fokokban is virágzik. Tavasszal májusig dísze a kertünknek, az ablakunknak, kedvelt növénye a parképítőknek is.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában