ünnepek

2018.10.29. 20:00

Halloween és mindenszentek Vas megyében

Széles vigyorú faragott töklámpások, horrorisztikus jelmezek – az első dolgok, amelyek eszünkbe jutnak a halloweenról. A katolikus egyház a halottakra emlékezik mindenszentek és halottak napján, akik a néphit szerint ilyenkor hazalátogatnak.

Tóth Kata

– Jellemzőbb, hogy az általános iskolákban és az óvodákban szülői segítséggel faragnak töklámpást a gyerekek, középiskolában a nyelvtanárokon múlik, hogy beviszik-e egyáltalán órára a halloweent. Ha igen, akkor is inkább a kultúrtörténeti oldalát megmutatva játékosan – mondja Holnthoner Aurélia, a Nagy Lajos Gimnázium angoltanára, aki kvízzel, vetélkedővel is készült a 9. A-sok őszi szünet előtti utolsó órájára, hogy kiderüljön, mennyit tudnak a diákok az ünnep eredetéről. Az órákon mindig elmondja, az alkalom gyökerei ősi kelta hagyományokra nyúlnak vissza. A kelták szent ünnepe, évkezdő napja, a betakarítás végeztével a sötét és hideg évszak kezdete volt a samhain. Október 31-én nagy örömtüzeket gyújtottak, állatbőrbe bújtak, a tűz körül táncoltak az emberek. E napon átjárhatóvá válnak az evilági és túlvilági határok: a szellemek és a halottak szabadon járhatnak köztünk, és az élők is könnyebben bejutnak a szellemek világába. A föld alól előbújnak a jó, de a gonosz lények is – az ijesztő arcú töklámpások ezektől óvnak.

Egyedi arcfestés csak halloweenra – Gerencsér Dóra és Babos Vivien a Nagy Lajos Gimnázium 9. A osztályából Fotó: NJ

 

835-ben a római katolikus egyház november 1-jét mindenszentek ünnepének nevezte ki (az üdvözült lelkek emléknapja), és később november 2-át is szent nappá, a halottak napjává nyilvánította (az elhunyt, de üdvösséget még nem nyert, tisztítótűzben lévő hívekért). Magyarországon ebben az időben gyertyákat gyújtunk elhunyt szeretteink sírján – sokan éppen ezért úgy gondolkodnak, hogy hagyományok nélküli, fölösleges divat a beöltözés a mi vallásos ünnepünk idején. Aurélia szerint, bár összemosni nem lehet őket, mégsem különül el egymástól élesen a két ünnep. A keltáké pogány ünnep volt, a kereszténység terjedésével a régi hagyományok nem merültek feledésbe, hanem részben beépültek a római katolikus egyház által tartott mindenszentek és halottak napja ünnepkörbe. November 1-jére került minden­szentek napja, november 2-ára a halottak napja – a néphagyományunk szerint ilyenkor hazalátogatnak a halottak –, október 31. pedig az ősi kelta halotti kultusz ünnepe – a Mindenszentek előestéje, ami az eltávozottakról való megemlékezésre, a velük való kapcsolat ápolására is hív.

Tény, hogy elüzletiesedett a halloween, ő mégsem nézi rossz szemmel: angoltanár és mivel az angolszász kultúrkör ünnepéről van szó, nem bánja, ha érdeklődnek a gyerekek.

Az USA-ban október első hétvégéjén kezdik halloweenesre dekorálni a házakat, kerteket Fotó: Mészáros Melinda

A családjával a Texas állambeli Houstonban élő, szombathelyi származású Mészáros Melindát arról kérdeztük, ott milyen szokások vannak halloweenkor.

– Nagyon népszerű az ünnep az USA-ban, a gyerekek, de a szüleik is nagy izgalommal készülnek rá. Vannak boltok, amelyek csak halloweenra nyitnak ki, töméntelen mennyiségű áruval, dekorholmikkal és jelmezekkel kicsiknek es nagyoknak is. Az egyik vonal az ijesztő halálfejekkel, csontvázakkal, a másik a kedves szellemekkel, boszorkákkal, tökös termékekkel. Minden üzletben hegyekben tornyosul az édesség, amiket a jelmezben körbejáró gyerekeknek adnak a házaknál. Október első hétvégéjén kezdik őszire vagy halloweenesre dekorálni a házakat a lakók. Október 31-én, szerdán este indulnak el a gyerekek jelmezben szülői kísérettel házról házra „Trick or treat” (Csokit vagy csínyt!) felszólítással.

A nagyobbik fiam, Barnabás az idén szellem lesz, a 15 hónapos kistesója NASA-űrhajós, mi más itt Houstonban. Sok helyen a szomszédok ilyenkor verődnek össze, iszogatnak, beszélgetnek. Itt is nagy hagyománya van a tökfaragásnak: Barnabás iskolájában minden évben rendeznek tökdíszítő és -faragó versenyt, és amúgy is elöntik az országot októberben a nagy sárga dísztökök. Szokás halloweenes ételeket készíteni. A családunk pont négy éve, halloween estéjén érkezett meg Houstonba, hogy itt éljünk. A nagyfiam akkor volt hatéves, szinte mindenhol beöltözött embereket látott, az étteremben is, ahová vacsorázni mentünk, így azt hitte, ilyen Amerika, az új ország. Mondhatni, megnyugodott: ha ez egy ilyen mókás hely, akkor jó lesz itt élni.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában