Mérnök, szakorvos és óvodavezető – messziről jöttek, és Vas megye lett a bázisuk

Három „messziről jött emberrel” beszélgettünk, akiknek már a távolból meggyőzőnek tűnt a megye, és nem csalódtak.

A Gyöngyösön született dr. Hepp Balázs nem kertel, már a beszélgetés elején kijelenti: ők kalandos életet élnek, sokat költöznek – a munka és a magánélet is mozgatja a családot, de most minden jel arra mutat, hogy ismét Szombathelyen, pontosabban Nemesbődön találták meg a számításukat. Az ortopéd-traumatológus szakorvos hatévnyi pécsi egyetemi lét után Szombathelyre jött dolgozni 2005 augusztusában. Egy ismerősétől hallott a lehetőségről, de vonzónak találta Ausztria közelségét is – szeret túrázni, hegyet mászni –, ráadásul gazdaságilag már a 2000-es években is előbbre tartott ez a régió.

A zalai származású feleségét már itt ismerte meg a legendás MOP-házban. A családalapítással még vártak, közben Székesfehérvárra költöztek, a szakvizsgáig ott dolgozott az orvos, majd visszatértek négy évre Szombathelyre – a traumatológia és az ortopédia területén is szerzett tapasztalatot a kórházban. Németország is fontos állomást jelentett, oda már két pici gyerekkel tették át a székhelyüket. 2018 nyarán újra Szombathelyen örülhettek nekik a barátaik, a napokban már csak a megyén belül költöznek, Nemesbődre. – Itt ismerkedtünk meg a feleségemmel, itt kezdtük a közös életünket. A családjaink nem, de akikkel szoros barátságba kerültünk az évek alatt, ők mind Vas megyében élnek. Félig-meddig már vasiak vagyunk, ez a bázisunk, most már biztos, hogy maradunk.

Több mint tíz éve tervezte Kovácsné Halász Éva és a családja, hogy Nyugat-Magyarországra költözik. A vépi Vadvirág óvoda új vezetője a Csongrád megyei Makó járásból, Csanádpalotáról pályázott, és nyert. – Úgy éreztük, hogy mozdulnunk kell. A változás szele már megérkezett, de az ország déli részen még más az életszínvonal. Nagy utazók vagyunk, gyakran látogattunk az Őrségbe, Sárvárra, Bükfürdőre. Körbejárták a településeket, de Évát – úgy fogalmaz – „bevonzotta Vép”. Csendes, kisebb települést kerestek, nagyobb városba nem akartak költözni. Régebben is kerestek vezetőt a vépi óvodába, de ő csak néhány hónapja figyelt fel a kiírásra. – Telefonáltam, kedves fogadtatásra találtam, beadtam a pályázatot, és rábíztam magamat a sorsra. Ha nyílik a kapu, jövök, ha nem, akkor tovább keresgélek – mondja. A kapu kinyílt, Éváék kezdenek még jobban megismerkedni a környékkel, az emberekkel – A kisebbik fiam 14 éves, itt fejezi be az általános iskolát, a férjem most munkát keres. Nemrég költöztünk ide, de azt már határozottan állíthatom, hogy szeretjük Vas megye hangulatát, itt nyugodtabbak az emberek.

A 28 éves Holló Krisztián két éve érkezett Szombathelyre a Vajdaságból, de már középiskolásként azt tervezgette, hogy Magyarországon él majd. – A döntésemnek nem csak anyagi okai voltak: nem akartam többé kisebbségi lenni Szerbiában, ahol nem mindenki el- és befogadó – mondja. A szabadkai műszaki főiskolán gépészmérnöknek tanult. A diplomaszerzés után magyarországi cégekhez pályázott. Szegedi, békéscsabai ajánlatai is voltak a szombathelyi multin kívül, ahol most konstruktőrként dolgozik – jókat hallott a cégről és Nyugat-Magyarországról is, azért döntött emellett. Rövid időn belül a párja is utána költözött, és kifejezetten jól érzik magukat a városban. – Pozitív a mérleg, nem csalódtunk semmiben, könnyebb volt a beilleszkedés, mint gondoltam. Nagyon barátságosak a kollégák, rengeteg dologban segítettek. Teljesen más itt élni. Egyszerűbb az ügyintézés, barátságosabbak, segítőkészebbek az emberek.

És van néhány jó sztori: a vajdasági magyarok sok szerb kifejezést használnak, amelyek ott mindennaposak, itt viszont félreértésre adtak okot. Krisztián egyszer kért egy üveg szokkot (üdítőt) a kantinban, megrökönyödve néztek rá. Máskor megkérdezte a kollégájától: hol lehet Szombathelyen jó patikát venni? A patika alatt ő sportcipőt értett…