2018.12.16. 11:30
Vegyes képet mutat a termelés a vasi telephelyeken
Mintegy négy százalékkal bővült az ipari termelés értéke a Vas megyei telephelyeken éves szinten – derül ki a Központi Statisztikai Hivatal most közzétett számaiból. Az év egészére bővülés jellemző, viszont az építőipar visszaesést mutat a tavaly októberi adatokhoz képest.
Fotó: Pixabay
Októberben 128,1 milliárd forintot tett ki az ipari termelés értéke a Vas megyei telephelyeken – ez látható a KSH-adatsorban. Tavaly ugyanekkor 117,8 milliárd forint volt, vagyis annak 104,1 százaléka az idei tizedik hónap eredménye, így számolt a statisztikai hivatal a most közzétett táblázatban. Az eddigi egész évet, a január–október időszakot nézve is bővülés látszik, igaz, kisebb, mint csak októbert nézve: az 1176 milliárdos termelésérték 101,8 százaléka a tavaly ugyanezen időszakban számolt értéknek.
Meglepő lehet, de a régióban a Győr-Moson-Sopron megyei teljesítmény csökkent csak az év tizedik hónapjában – persze még így is majdnem háromszorosa a vasinak, és csaknem ötszöröse a zalainak. Szám szerint Zala megyében a mintegy 61 milliárd forintos érték több mint 9 százalékkal magasabb, mint tavaly ugyanekkor volt. Győr-Moson-Sopron megyében a 353 milliárd forint ipari termelésérték 98 százaléka a tavaly októberinek.
Az is kitűnik, hogy az egész országban két megyében csökkent az ipari termelés értéke októberben: Győr-Moson-Sopron megyén kívül még Nógrádban, ott több mint húszszázalékos volt a visszaesés éves szinten. Közben az építőiparra nézve is nyilvánosak az októberi számok, abban visszaesés látszik Vasban. A megyében 9 milliárd forintot tett ki az építőipari termelés értéke az év tizedik hónapjában, ez mintegy 86 százaléka a tavalyi év ugyanezen időszakában mért értéknek.
A szomszédos megyék 10-12 százalékos bővülése nyomán majdnem 1 százalékkal nőtt a Nyugat-Dunántúlon az építőipari termelés értéke éves összehasonlításban.