2019.01.09. 07:00
A jubiláló vasi várost köszöntötte a Parlamentben a képviselő
Celldömölk nagy évfordulóra készül. Hamarosan arra emlékezik, hogy negyven éve várossá avatták – mondta Ágh Péter országgyűlési képviselő, aki a Parlamentben is megemlékezett a választókerületéhez tartozó város jeles jubileumáról.
Fotó: VN
– Ebből az alkalomból, itt az ország házában is fel szeretném hívni a figyelmet e településre, hogy kifejezzem a tiszteletemet mindazok előtt, akik egykor és ma celldömölkiként életükkel, munkájukkal Celldömölköt is gazdagabbá tették – mondta a képviselő, aki felszólalásában felelevenítette Celldömölk történelmét, majd így folytatta:
– A település nemsokára arra emlékezik, hogy negyven éve lesz annak, hogy várossá avatták. Ekkor egyesült Izsákfával is. Most, a XXI. században is keresi a helyét, ma már a fürdője és a Sághegy révén a turisztika világában is megtalálja azt – mondta a képviselő, aki szerint évszázadokon keresztül mindig volt valami, ami előrébb vitte a települést.
– Egy dolog, azt gondolom, hogy évszázadokon át közös volt mindenkiben, aki tenni akart Kemenesalja szívéért. Szerették ezt a helyet, és tudták azt, hogy személyes munkájuk által az otthonuk is gyarapodik. Köszönet ezért a város egykori és mai polgárainak! Magyarország kormánya számára fontosak a celldömölki emberek, így több fejlesztés megvalósítására nyílt lehetőség az itt élők érdekében. Csak pár példát sorolnék fel. Megújult a bencés kolostor, új rendelőintézet épült, megújult a Berzsenyi Dániel Gimnázium és sportpályája, új kosárlabdacsarnok épült, az asztalitenisz-csarnok építése folyamatban van.
Új épületrésszel bővült a Szent Benedek Katolikus Általános Iskola, új fogorvosi és védőnői rendelőket alakítottak ki, elkezdődött a vasútállomás felújítása, ahol P+R parkoló is épülhetett. Megszépült az izsákfai parkerdő, Izsákfán szennyvízrendszer is épül. Pályázatok révén lehetőség nyílik a helyi piac korszerűsítésére, turisztikai, óvodai és bölcsődei munkálatokra, Alsóság városrész központjának fejlesztésére és leromlott városi területek rehabilitációjára – sorolta a képviselő, aki mindezekért köszönetet mondott a kormánynak. Majd hozzátette: – A legnagyobb hálával Celldömölk lakosainak tartozunk, akik mindennapi munkájukkal, gyermekeik lokálpatriotizmusra nevelésével teszik a legtöbbet az otthont adó településükért.