Vass Viktor, a vasi szobrász

A bemutatott alkotások között ott volt az a mű is, amellyel elindult a pályán: az a kis Krisztus-szobor jelentette számára a kezdést, amelyet nyolcéves korában Szombathelyen „farigcsált”.

Az 58 éves művész kiállításáról Az Est 1930. április 9-én megjelent számában nem kisebb személyiség, mint Bálint György tudósított. Nem feledkezett meg róla a Vasvármegye sem. Igaz, ott csak jó fél évvel később írtak a Szombathelyről induló szobrászról. Szinte szóról szóra átvették a budapesti napilap cikkét, majd kiegészítették néhány, az alkotó gyermekkoráról szóló információval.

Vass Viktor olyan művész volt, akit országszerte ismertek. Művei Pest mellett ott álltak a nagyobb városok, Miskolc, Szeged, Debrecen közterein. Ha egy-egy általa készített emlékművet felavattak, gyakran elhangzott az is, hogy a készítője Szombathelyről származik.

A származást az ő esetében különösen indokolt volt megemlíteni. Ifjúkori műveinél is a Vas Victor szignót használta, bár születésekor az anyakönyvbe Práger János Viktorként jegyezték be. Egészen 50 éves koráig ez utóbbi volt a hivatalos neve. Akkor a Belügyminisztériumtól kérte, hogy a szülőföldjére, Vas megyére utaló művésznevét a későbbiekben hivatalos névként használhassa.

A név a korabeli dokumentumokban még különbözőképpen, el-eltérő írásmóddal (Vas Victor, Vass Victor stb.) szerepel, de végül a Vass Viktor változat vált véglegessé.

1930-ban, amikor a két fentebb említett tudósítás íródott, még voltak néhányan Szombathelyen, akik emlékeztek a szobrász apjára, Práger bácsira. Ő molnár volt, aztán hordár lett, a kétféle tevékenység között pedig megpróbálkozott az újságkészítéssel is. A csak rövid ideig megjelenő Vasmegyei Figyelő egyik szerkesztőjeként működött.

Az 50 éves jubileumon Vass Viktor úgy emlékezett vissza, hogy már gyermekkorától folyamatosan dolgozott. Egyik szomszédjuktól elleste a hegedű- és a cimbalomkészítés fortélyait, diákként hangszereket „gyártott” és azokkal üzletelt. A középiskola elvégzése után sikerült kijutnia Bécsbe, ahol nappal szobrászok és fotográfusok műhelyében dolgozott, este pedig a Művészeti Akadémia előadásait látogatta.

Sokoldalúságát jelzi, hogy első jelentősebb sikerét „ezüstkovácsként” érte el. Bachruch Károly ötvösműhelyének alkalmazottjaként tálalóedényeket és asztali díszeket készített a Budai Vár részére.

Az 1900-as évek elejétől kezdődően szobrászként is egyre több megbízást kapott. Az általa készített művek három csoportba sorolhatók: síremlékek, emlékművek, illetve portrészobrok és portrédomborművek. A híradások szerint az ország egyik legtöbbet foglalkoztatott alkotója. Nem tartozott az újítók közé, példaképei a nagy klasszikusok voltak. 1909 táján egyik kezdeményezője volt a Százados úti művésztelep létrehozásának. Amikor az elkészült, Vass Viktor is odaköltözött a családjával, és egészen 1955-ben bekövetkezett haláláig a 11-es számú ház lakója volt.

A szobrász alkotásairól nincs mindenre kiterjedő összesítés. 1930-ban ő maga mondja azt, hogy addig háromszáznál több síremléket és harminckét emlékművet készített. Később a lexikonszócikkek is ezeket az adatokat vették át, pedig akkor még 25 termékeny év állt előtte. Nincs okunk kételkedni abban, hogy ezek az adatok helytállóak, így Vass Viktor műveinek száma az ötszázat is meghaladhatja.

A Vasvármegye 1930-ban megjegyezte, hogy Vass „nem lett próféta a saját városában”. A szülőhelyén akkor mindössze két szerény műve állt, mindkettő a zsidó temetőben.

A kettő közül ma már csak Schleiffer Ede ügyvéd és családja síremléke azonosítható. Egyetlen olyan munkája, amellyel a szombathelyiek gyakran találkozhatnak, 1948-ban a szabadságharc centenáriumára készült. Laky Demeter és Sebesy Kálmán premontrei tanárok emléktáblája a Smidt Múzeum falán látható Vas megye más településein pillanatnyilag két, általa készített alkotásról tudunk, de egyáltalán nem kizárt, hogy tudatos kutatás vagy a véletlen folytán továbbiak is előkerülnek majd.

Az biztos, hogy Vass Viktornak köszönhetjük a bekötözött fejű sebesült katonát ábrázoló hősi emlékművet Nagysimonyiban, és ő készítette Kemenes Géfin Lajos színművész domborművét is a celldömölki temetőben.